Jannah Loontjens

Jannah Loontjens

(35 idézet)

1974 —
holland író, költő és filozófus

Figyelés

Könyvek

A testünk még akkor is harcban áll, amikor álmodunk, minden oldalról ostromolják: az idő, az elkopás, a kívülről és belülről támadó betegségek, vírusok és baktériumok, amelyek végül fölébe kerekednek. Végül mindig.

Vajon nem csak olyasmi a hűség is, mint az igazság? Törekszünk felé, de mégis folyvást megtagadjuk.

Mindennap hazudunk. És mégis tartjuk magunkat ahhoz, hogy fontos, hogy igazat mondjunk.

Hogy szerelmes legyél valakibe, ahhoz aligha elég csupán beszélgetned vele, hanem a mozdulataiba, az illatába, a másokra gyakorolt vonzerejébe, otthonának a stílusába, az öltözködésébe, a nevetésébe és a hangjába, a gyors észjárásába és a tettrekészségébe szeretsz bele, abba, ahogyan más nők megszólítják és ránéznek.

Saját születésünket anélkül asszisztáljuk végig, hogy világos képeket őriznénk meg róla, és hiába éljük át, a halálunkat sem tudjuk elmesélni. Ha ez igaz, akkor torzónak kellene látnunk az életünket: szakadozott a kezdete és nyitva marad a vége. Mégsem így van. Ragaszkodunk az olyan egyenes vonalú történethez, amelynek van eleje és vége. Szeretjük a kerek anekdotákat. Szeretjük, ha egy történet tart valahová, ha okulhatunk belőle, vagy mulathatunk rajta. Nem kívánunk tudomást venni arról, hogy az életnek nincsen világos iránya, tökéletes lezárása, ezért inkább félrenézünk, belefeledkezünk a sok apró, de mégis fontos dologba, a szép és értékes eseményekbe, amelyekre világos kezdettel, véggel rendelkező rövid történetekként gondolunk. Készítünk hozzájuk egy fotót, és kirakjuk a Facebookra.

Az élet lényegében nem más, mint merő bizonytalanság. Bizonytalan a jövő. Anélkül, hogy bármi előjele volna, egyik napról a másikra előre nem látható fordulatot vehet az életünk, autóbalesetet szenvedhetünk, elveszíthetjük az állásunkat, a szerelmünket, a barátainkat... Összeomolhat a gazdaság, természeti csapás érheti országunkat, és hajléktalanná válhatunk. Mindig fennáll a lehetősége, hogy hirtelen meghal az ember, csak úgy, egy szempillantás alatt, minden előzmény nélkül, mintha a semmiből jönne. Nem az élete "végén", szó sincs egy élet szükségszerű lezárásáról vagy befejezéséről, bevégzéséről. Ez a bizonytalanság legfőbb, mindig jelenvaló forrása.

Mi, emberek, természettől fogva szorongó lények vagyunk. És mit teszünk, hogy kompenzáljuk a bizonytalan jövő miatt érzett szorongásunkat? Mit teszünk, hogy úgy érezhessük: mi magunk irányítjuk az életünket? Tárgyak felé fordulunk, megvásárolható vagy magunknak elkészíthető alkalmatosságokhoz, használható és birtokolható dolgokhoz. Ezek a holmik, nem úgy, mint a szerelem, a boldogság, a nekünk kiszabott rövidke idő, maradandónak, ellenőrizhetőnek, szabadon alakíthatónak és uralhatónak tűnnek, ennélfogva biztonságérzettel ajándékoznak meg bennünket. A tárgyak. Ők a mi fogódzóink.

Az ember azáltal különbözik a növénytől és az állattól, hogy képes felismerni a létezés csodáját. A növény és az állat nem különül el minden létezőtől, míg az ember szembehelyezkedik azzal.

Az "itt és most" ittje kezdi elveszíteni a jelentését. Még mindig a "most"-ban élünk, de már nem az "itt"-ben, legalábbis már nem magától értetődő természetességgel. A világ másik felén vagy tőlünk néhány utcányira élő emberekkel csetelünk, a fizikai távolság nem számít.

Az, hogy hol tartózkodik az ember teste, semmit sem mond arról, hogy hol van lélekben, vagy mire irányulnak az érzékszervei. Az ember figyelme egy apró képernyő közvetítésével egy definiálhatatlan online térbe vész; itt kerül sor a találkozásra a másikkal, aki úgyszintén nincs teljesen jelen azon a helyen, ahol a lába a földdel találkozik.

Külső memória formájában mindnyájan magunknál hordunk egy memóriát: a mobiltelefonunkban és a komputerünkben. Többé nem szükséges megjegyeznünk a dolgokat. A tudás már nem az az olvasással, újraolvasással, összpontosítással és gyakorlással elsajátítandó dolog, mint régen, hanem eleve rendelkezésre áll. Lehetsz tudatlan, hiányozhat belőled minden érdeklődés, és mégis az ismeretek végtelen tárházával rendelkezhetsz. Az internet nem tesz különbséget ember és ember közt, csak legyen hozzáférése.

Vannak, akik állandóan Facebook-szemmel nézik a világot, egyfolytában a lehetséges tweet vagy állapotfrissítés lehetőségére vadászva. Ebben önmagában talán még nincs is semmi rossz. Az írók is mindig éhes ragadozótekintettel nézték a világot, amely számukra nem volt egyéb lehetséges témák gyűjtőhelyénél.

Végső soron a multinacionális vállalatok, a bankok, a nagyvállalatok és a részvényesek határozzák meg, hogy merrefelé tart a világ.

Néha valahogy klappolnak a dolgok. Hosszú, nehéz és kanyargós út után, mint a gyermekláncfű pelyhe, súlytalanul, lebegve-szállva, végül csak földet érnek valahol, néha pontosan a jó helyen.

Azok a fiatalok, akik gyakran ülnek a Facebook előtt, boldogtalanabbnak érzik magukat. (...) Mindenki olyan szépnek és boldognak mutatja magát, hogy elég csak végigpörgetned a nyitóoldalt, és máris tiszta lúzernek érzed magad.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom