J. J. Stalter

J. J. Stalter

(50 idézet)

1958 —
valódi nevén Takácsné Stalter Judit, magyar írónő és politikus

Figyelés

Könyvek

A legtöbb, amit tehetsz, hogy óvatosan lépdelsz az úton, akár sima és egyenes, akár gödrös és veszélyekkel teli, de közben érezd, hogy kellenek magával sodró, szenvedélyes, lángoló élmények is, melyek szétszednek és elvarázsolnak.

Nehéz eligazodni a sok útvesztő között, de minden tanítson arra, hogy észrevedd az árnyalatokat, meglásd a saját utad. Mihelyt ez sikerül, a mérleg nyelve tökéletesen egyensúlyba kerül.

Ahogy múlik az idő, talán a korunknál és az elraktározott tapasztalatainknál fogva sajnáljuk az időt a részletekre. Ismerjük, egyszer már találkoztunk vele, minek elmélyedni benne még egyszer? Egyre inkább sablonok alakulnak ki, sémák, amiket ráhúzunk tárgyakra, emberekre, érzelmekre, mindenre. És ebben a pillanatban elvész a harmónia. Nem lesz fontos az elmélyülés, az árnyalás, a részlet. Szép lassan elveszünk az általánosításban.

A szerelem őrültté tesz. Úgy rohanunk a végzetünk felé, mint ahogy a mindenre elszánt ember rohan az ellenség felé. Nem gondolkodunk, csak rohanunk, és közben hangosan ordítunk, hogy ne is halljuk a vészjósló hangokat.

Az elmúlt időnek sokféle árnyoldalát látjuk, de értékét is, mert a gondolatok letisztulnak, az érzelmek megerősödnek vagy erőtlenednek, és hisszük, hogy az idő távlatából a legjobb döntést hozzuk.

Nincs is jobb a csendes nyári reggeleknél, amikor magadba szippantod az eső illatát, ámulattal nézed a színes virágmezőt, megnyugszol, és olyan erőt gyűjtesz, mellyel merészen indulsz a napnak.

Tudod, mi a legnagyobb bajod (...)? Mindig a szívedre hallgatsz, ezért mindig úton leszel, és keresed azt az egyetlenegyet.

Van két gyereked. Egyik fiú, másik lány. Mindkettő a gyereked, de gondolj csak bele, mekkora a különbség, gondolkodásban, viselkedésben vagy akár az öltözködésben is! Hiszen az egyik fiú, a másik lány. A borral is ez a helyzet. Egészen másképp kell egy fehérbort kezelni, mint egy vöröset.

Amikor találkozunk, majd közelebb hajolunk egymáshoz, hogy jobban lássuk egymást. Nem fog semmi sem számítani, mert akkor már mindent hátrahagyunk, mi ketten leszünk, és az érzés, amely ott lakik bennünk. Mert abban a pillanatban tudni fogjuk, hol ért véget a fantázia, és hol kezdődik a valóság.

A vágyak nagyon veszélyessé is tudnak válni. Eltompítanak higgadtságot, kimértséget, józanságot. Jól tudjuk, a vágyainkat képtelenség elűzni, bekúszik észrevétlenül a gondolatainkba, és követeli jussát. Időnként védekeznünk kell, ellenszegülni, de könnyű ezt mondani! Vajon hogyan lehet kordában tartani azt, ami kérlelhetetlenül helyet követel magának az életünkben?

Minden épületnek a lépcsőház az arca, az mindent elárul a házról.

A tetteivel mindenkinek magának kell elszámolnia.

Akit szeretsz, ahhoz légy őszinte. Ez a szabály, és nincs kivétel.

A nők mindig mindent könnyedén tudnak elrendezni a saját akaratuk szerint. És ha balul üt ki a dolog, ha nem úgy alakul, ahogy eltervezték, akkor lesz csak baj! Mert keresik a hibást, és mindenkit számba vesznek, még a körülményeket is okolják, csak egyvalamit felejtenek el, saját maguk ténykedését észrevenni.

Egy találkozás különleges tud lenni. Segíthet megismerni önmagunkat, különleges pillanatokat ajándékozhat, újfajta értelmet adhat az életünknek, egyszerűen segíthet élni. Nem kell várni rá, kutatni sem, amikor eljön az ideje, ott lesz. Ez történt velünk.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom