Illyés Gyula

Játszunk
szavainkkal és életünkkel,
mert, jaj, csak az vagyunk, aminek látszunk.

Hogy zúg megint, hogy "nemzet!" és "magyar!"
és mennyire megint csupán - zsivaj,
árverések hang-dühével tele,
mennyire csak a nagy száj ereje
s a még nagyobbé! mely épp így - kiáltva -
árulja el, hogy szóra egyre gyáva.

Homlokán a harag rőt koszorújával
s szinte tántorogva nehéz igazával
indul Temesvárra süllyedni jeltelen,
szörnyű mocsaradba, magyar történelem!

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van...

Hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
(...)
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban.

Évre évek multak s azóta én sokszor
vártam még gyermekként az évfordulatkor,
hogy majd csúcsra érek s gyakran már-már hittem,
látok is valamit -, másszor legyintettem
s Szilveszter csuszamló, sikongató éjén
részegen pörögtem az év meredélyén.