Így jártam anyátokkal

Így jártam anyátokkal

(94 idézet)

amerikai vígjátéksorozat (2005-2014)

Figyelés

Ha valaki magányos, akkor csak azzal foglalkozik, hogy élete története azzal végződhessen: "boldogan élt".

Az életben semmi sem hasonlítható eléggé az édes, borzasztó derültséghez, amikor megteszed az első lépést. Amikor mindent egy lapra teszel és odamész hozzá.

- Ha félünk, az nem azt jelenti, hogy valami fontos nekünk?
- De. És ha nem félünk, nem is teszünk semmit. És ha nem teszünk semmit, akkor mi a franc lesz velünk? Igaz?

Minden jó kapcsolatban van egy vágyakozó és egy elfogadó. (...) Az egyik vágyakozik valaki után, aki felette áll, a másik pedig elfogad valakit, aki rangján aluli.

Mindenki cipel valami csomagot, ilyen az élet. De mint minden más is, ez is könnyebb, ha van melletted valaki.

A barátság önkéntelen reflex. Egyszerűen csak van, nem lehet tenni ellene.

Csak akkor látjuk, amit látni akarunk, ha készen állunk rá.

Soha nem vezettem autót. Nem is fogok. A kormány mögül nem látni az élet apró, szépséges csodáit.

A nőiesség olyan, mint egy pókháló. Az is fennakad rajta, akit nem akarsz.

‎Azt hiszem, ha az ember őszintén megvallja, hogy mit akar az élettől, akkor azt az élet többnyire meg is adja.

Ha egy pár dolog csak kicsit is másként történik, ki tudja, mi lett volna.

Normális embereknek (...) tovább tart kimondani, hogy szeretlek. Első lépcső, mikor azt hiszed, hogy azt hiszed. Aztán eljön a pillanat, mikor azt hiszed, hogy tudod. Aztán jön az, mikor tudod, hogy tudod, de nem tudod kimondani. És akkor következik az, amikor tudod, hogy tudod és már nem bírod visszatartani.

Kétféle pasi létezik. Az egyik, aki akarod, hogy felhívjon; a másik pedig nem akarod, mégis hív.

Lehet, hogy várnunk kéne valakire, aki nem csak tolerálja a dilijeinket, hanem szereti is azokat.

Amikor feladod az álmodat, csak akkor jössz rá, hogy mennyire nehéz újrakezdeni, ezért bemeséled magadnak, hogy nem is akarod. De mindig ott lesz.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom