Így jártam anyátokkal

Így jártam anyátokkal

(94 idézet)

amerikai vígjátéksorozat (2005-2014)

Figyelés

Amikor az igazság túl kemény ahhoz, hogy feldolgozzuk, néha a legjobb, amit tehetünk, hogy nem beszélünk róla, és helyette csak élvezzük egymás társaságát.

Hiába erőlködünk, néha még a legjobbak is megvadulnak, és ilyenkor kell valaki, aki szeret és segít feléledni.

Ha szeretsz valakit, azt soha nem hagyod abba. Akkor sem, ha mások őrültnek tartanak miatta. Nem állsz le. Főleg akkor nem.

Ha olyan szót keresel, ami leírja, hogy mindennél jobban törődsz valakivel, és azt akarod, hogy megkapjon mindent, amit csak akar, nem törődve azzal, mennyire tesz ez tönkre téged, az a szerelem.

Egy házasságban fontosabb, hogy támogasd a partnered, mint hogy igazad legyen. A boldog feleség egyenlő a boldog házassággal.

Vannak igazi gonosztevők. De nem mindig kapják meg a büntetésüket (...). A sors néha lemaradásban van. El kell fogadni az életben, hogy a sors néha nem azt vágja képen, akit kéne.

Döbbenetes, milyen könnyen el lehet szakadni valakitől, akár örökre is. Ezért ha találtok valakit, akit meg akartok tartani, tegyetek is érte!

Te vagy életem szerelme. Minden, amim van, és minden, ami vagyok, a tiéd. Örökre.

Bármit is kezdtek az életetekkel, az nem lesz fergeteges, ha nincsenek mellettetek barátok.

A szerelem nem értelmes! Nem lehet logikával elérni vagy elfelejteni. A szerelem teljesen abszurd, de muszáj szeretnünk, különben elvesztünk. A szerelem halott - és az emberiségnek annyi. Mert a szerelem a legszebb dolog, amit teszünk.

Hülyeség folyton a jeleket keresni. (...) Talán nem kéne jelentést aggatni minden kis apróságra. Talán nem kell, hogy az univerzum mondja meg, mit is akarunk. Talán magunktól is tudjuk. A szívünk mélyén.

Ha szeretsz valamit, sosem engedheted el, még egy pillanatra sem, különben örökre elveszik.

Akinek gyereke van, annak az nem a legfontosabb dolog, hanem az egyetlen fontos dolog.

Miért nem csak a rossz dolgoknak intesz búcsút? Köszönj el azoktól az időktől, amikor elveszett voltál! Amikor nemet kaptál igen helyett. A sok kaparástól, sebtől, minden szívfájdalomtól. Köszönj el attól, amit tényleg utoljára akarsz csinálni.

Olyan vagy, mint egy gyerek, aki eldobja a játékát, de máris kell neki, ha egy másik kölyök játszik vele.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom