Honoré de Balzac

Honoré de Balzac szerelmes idézetei

(29 idézet)

1799. május 20. — 1850. augusztus 18.
francia regényíró

Figyelés

Könyvek

A párizsi szerelem merőben különbözik minden másfajta szerelemtől. Sem a férfiak, sem a nők nem ülnek fel ott a közhelyekkel fölcicomázott külsőségeknek, amelyekkel csupa illemből az úgynevezett önzetlen érzelmeket palástolni szokás. Párizsban a nőnek nem csupán a szívet és az érzékeket kell kielégítenie. (...) Légy fiatal, gazdag és előkelő, vagy még annál is több, ha tudsz; mennél több tömjént égetsz bálványod oltárán, annál kegyesebb lesz hozzád, ha ugyan van bálványod. (...) A túláradó érzelem a padlásszobák költészete; e nélkül a gazdagság nélkül mivé lenne a szerelem?

A valódi szerelem főként az emlékezet révén uralkodik rajtunk.

Csak a filozófus meg a költő tudja igazán, milyen mély értelmű a szerelemnek ez a már közhellyé vált meghatározása: önzés kettesben. Önmagunkat szeretjük a másikban.

A nő addig kacér, míg nem szerelmes.

A szerelem végtelen sok átváltozáson megy át, mielőtt mindörökre szólóan életünkbe vegyülne és kitörölhetetlenül megfestené lángszínével. Ennek az észrevehetetlen egybepárolódásnak a titkát a művészi elemzés soha nem tudja megragadni. Az igazi szenvedély sikolyokban nyer kifejezést, vagy egy hideg ember számára unott sóhajokban... A szerelem üde forrás, virág-, kavics- és zsázsaágyból bukkan elő, mint patak, mint folyó, hullámról hullámra váltja színét és természetét, s végül beléveti magát a megmérhetetlen óceánba, melyben a gyarló szellemek csak egyhangúságot látnak, a nagy lelkek azonban örökös szemlélődésbe merülnek benne. Hogyan merészelhetnénk leírni az érzelmeknek ezeket az átmeneti árnyalatait, ezeket a végtelenül becses semmiségeket, ezeket a szavakat, melyeknek hangsúlyát visszaadni szegény az emberi nyelvkincs, ezeket a pillantásokat, melyek a leggazdagabb költeményeknél is tartalmasabbak! Minden egyes rejtelmes jelenetben, amikor észrevétlenül lángra lobbanunk egy nőért, szakadék nyílik, melyben elmerül minden költői alkotás. Ej, hát hogyan is adhatnánk vissza széljegyzeteinkkel a lélek élő és titokzatos rezdüléseit, mikor még ahhoz sincsenek megfelelő szavaink, hogy a szépség látható misztériumait megfessük?

A szerelmet nem lehet úgy kitépni a szívből, ahogy egy fogat kihúznak.

Ha valaki egy királynő szívét akarná erőszakkal meghódítani, ez a merész kísérlet talán több reménnyel kecsegtetne, mint belebolondulni olyan asszonyba, aki boldog a házasságában. Egy királynőt rendszerint hiúvá tesz hatalma és így ártalmára lehet a saját fönsége; ellenben egy bigott polgárasszony olyan, mint a csiga, mint az osztriga, mely megbúvik kemény héjának vértezetében.

Azok a szegény emberek, akiknek az életéből hiányzik a szerelem, s akik ifjúságuk legszebb óráit lélekölő munkában töltik el, ők tudják csak a titkát annak a gyors pusztításnak, amelyet letarolt, félreismert lelkükben véghezvisz egy nagy szenvedély. Annyira biztosak a választásuk helyességében, oly hirtelenséggel pazarolják lelkük minden erejét a nőre, akibe belészerettek, hogy a közelében gyönyörűséges izgalmakat élnek át, gyakran anélkül, hogy hasonlót ébresztenének benne. Ez hízeleg a legjobban az asszonyok önzésének, ha képesek felismerni a szenvedélynek ezt a látszólagos mozdulatlanságát és a lappangó indulatot, mely oly mélyről jön, hogy időbe telik, amíg fölszínre tud jutni. Ezek a szerencsétlen flótások remeték Párizs szívében, átélik a remeteélet minden gyönyörét és megesik, hogy nem bírnak ellentállani a kísértéseinek; de még gyakrabban csalódásnak, elárultatásnak, félreismertetésnek esnek áldozatul és ritkán jutnak hozzá, hogy leszakíthassák a gyümölcsét ennek a szerelemnek, mely számukra mindenkor égből hullott virágot jelent.

Abban az életkorban, amikor a lélekben még van elég fiatalság ahhoz, hogy bánkódni tudjon és távoli reményeket táplálni, amikor még a nőben többet tud látni a nőnél, nem a legnagyobb boldogság-e, ami férfit érhet, úgy szeretni, hogy egy fehér kesztyű érintése, a kedves hajának futó illetése, egy mondat elhangzása, egy röpke pillantás elfogása mélyebb örömmel töltse el, mint aminőt a viszonzott szerelemben való legszilajabb egyesülés adhat? Innen van, hogy csupán az eltaszítottak, a rútak, a szerencsétlenek, a titokban szeretők, a félénk nők és férfiak ismerik azokat a kincseket, amelyeket az imádott lény hangja magában rejt. Minthogy a forrósággal telített levegő remegésének eredete és törvénye a lélekben magában van, a szívek közt oly föltarthatatlanul teremt összhangot, a gondolatokat oly tündöklően idézi fel és annyira őszintének hat, hogy a hangnak a legkisebb elhajlása gyakran egész feloldódást rejt magában. A szerelem benne remeg a hangban, még mielőtt a tekintet elárulná.

Mi ellenkeznék mélységesebben az asszonyi természettel, mint a nyugodt, tökéletes szerelem? Izgalom kell nekik, a vihartalan boldogságot nem tekintik boldogságnak. Azok a női lelkek, amelyek elég erősek ahhoz, hogy a szerelemben fölleljék a végtelenséget, angyali kivételek és az asszonyok világában ugyanazt jelentik, mint a teremtő lángész a férfiak között. A nagy szerelmi szenvedélyek éppúgy ritkaságszámba mennek, mint a műremekek. Ami ezeken kívül létezik, az csupa alkalmi egyesülés, múló inger, megvetésre méltó, mint minden alacsonyrendű dolog.

Az asszonyok, bár fölhánytorgatják a férfiaknak, hogy ezek nem helyes módon szeretik őket, mégis nagyon kevésre becsülik az olyan férfiakat, akiknek a lelkülete félig-meddig nőies. Egész felsőbbségük abban áll, hogy elhitetik a férfiakkal, hogy a szerelem terén a férfi alacsonyabb rendű a nőnél; így aztán könnyen faképnél hagyják a kedvesüket, ha az elég járatlanul leveszi róluk mind ama félelmeket, melyekkel szeretnek páváskodni, a színlelt féltékenység jóleső kínjait, a csalódott reménység, a hasztalan várakozás szorongásait, egyszóval édes asszonyi gyarlóságuk gyönyöreinek egész sorát.

Mennél elevenebb, és őszintébb a szerelem, annál fátyolozottabbnak, rejtelmesebbnek kell lennie.

Egy nő kacérsága néha több előnyt nyújt, mint amennyi gyönyört a szerelme adhat.

Aki a szerelmet vagyonszerzés eszközéül akarja felhasználni, annak le kell nyelnie minden szégyent, és cserben kell hagynia azokat a nemes eszméket, amelyek az ifjúság tévelygéseit megbocsáthatóvá teszik.

A szerelem, akárcsak a templom, szép terítőket kíván az oltáraira.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom