Henry David Thoreau

Nem érheti igazán fekete bánat azt, aki a természetben él.

Nem az a fontos, hogy milyen messzire utazott az ember, hanem hogy mennyire él.

A világ megóvása az erdőkkel kezdődik.

Amikor zenét hallgatok, nem félek semmitől, sérthetetlen vagyok, nem ismerek ellenséget, és végtelen harmóniába kerülök a legtávolabbi múlttal és a jelennel.

A rettenetes vadon valójában nem is rettenetes, csupán az utazó képzeletében válik azzá.

Az emberben élő vad sohasem tűnik el teljesen.

A szerencse az, amikor az előkészület és az alkalom találkozik egymással.

Nem annyira kényelmes, mint inkább bámulatos az a világ, amit lakunk, nem annyira hasznos, mint amilyen szép, ennélfogva bámulnunk kell előbb, és örülnünk neki, mielőtt hasznunkra fognánk.

A tömeg sosem emelkedik a legjobb tagjának színvonalára, épp ellenkezőleg: a leghitványabb színvonalára süllyed.

A mennyországot ne csak a magasban kutasd; lehet, hogy a lábad előtt hever.

Kétséges, vajon akár a legbölcsebb ember is tanult-e élete során bármit, ami abszolút értékűnek mondható.

Sosem késő, hogy feladjuk előítéleteinket. Cselekvés, gondolkodás semmilyen módozatát nem sza­bad vizsgálatlanul elfogadnunk, akármilyen ősi.

Az az életforma, amelyet az emberek di­csérnek, és sikeresnek tekintenek, csupán egyike az elképzelhető élet­formáknak. Miért túlozzuk el egyiknek a jelentőségét a többi rovására?

Tapasztaltam, hogy a leggyorsabban az utazik, aki gyalog jár. Azt felelem ismerősömnek: versenyezzünk, melyikünk ér oda előbb. A távolság harminc mérföld, az útiköltség kilencven cent. Ez kis híján egy teljes napszám. Én még emlékszem rá, hogy ennek a vasútvonalnak az építkezésén hatvan cent napszámot fizettek a munkásoknak. Nos, én elindulok most ebben a minutában gyalog, és estére odaérek; hetekig vándoroltam már ilyen tempóban. Barátom időközben megkeresi az útiköltségre valót, és valamikor a holnapi nap folyamán érkezik oda, vagy esetleg ma későn este, ha olyan szerencsés volt, hogy megfelelő munkát kapott.

Ki a megmondhatója, milyennek látja az életet a másik? Ha egy pillanatra egymás szemével nézhetnénk a világot! képzelhető-e csodásabb?