Hankiss János

(16 idézet)

1926. április 10. —
magyar orvos és író

Figyelés

Könyvek

A felnőtt boldogsága a csend. A lélek csendje, az érzések harmóniája. A felnőtt ember ebben a komoly csendben éli meg az öröm nagy pillanatait.

A kis bajoktól kellene félni, a kis szeretetlenségektől, ádáz mellőzésektől, rideg érdektelenségtől, a napi "kis" jelentéktelen, ismétlődő, mindig ugyanoda ütő vízcseppektől. A kis haláloktól. Amelyek alattomosan közelítenek meg, kivédhetetlenül kerítenek hatalmukba és fojtogatnak. (...) A kis gyilkosaid elől menekülj!

Ha elég hamar hagysz el egy helyet, szép emlékeket őrizhetsz meg róla magadnak.

Carpe diem - ez nem azt jelenti számunkra már, hogy észtvesztve tobzódjunk, hanem hogy tudatosítsuk magunkban életünk szépségeit, észleljük környezetünket és becsüljük a nyugalmat, amely körülvesz.

Aki barátot szerez, ellenséget is kap.

Egyedül lenni - ez a lélek tápfolyadéka. (...) Élvezd az egyedüllétet, amely lelked tisztaságát és szárnyad hímporát őrzi.

Úgy kell (kellene) járnunk az életben, megalkuvás nélkül, szigorú örömmel, mintha utoljára járnánk ezen az úton: nem a halál gondolatával, hanem az élet ízét ízlelgetve, habzsolva és tobzódva a percenként múló, de pillanatonként újraszülető élményekben. Érezve, tapintva minden mozzanatát. Nem a búcsúzó bánatával, hanem az érkező friss örömével.

Amíg egy ember meg akar ismerni egy másikat, amíg meg akarják változtatni egymást, amíg fontos, amit a másik gondol, érez, tesz, amíg van mondanivalójuk egymás számára, érzőidegük a másik fájdalmára, örömére, ameddig bosszantani tudja egyik a másikat, szokásaival, elképzeléseivel, más érdeklődésével, féltékenységével, addig a kapcsolatuk aktív. Ha ezek kihunytak, jön az elhidegülés, ami rosszabb a gyűlöletnél.

Vigyázni kell a szavakra. Nem attól félni, hogy elárulnak, lelepleznek, hanem hogy némák maradnak olyan előtt, akihez szólni szeretnél.

Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek".

Minden döntés nehéz: a nagyobbak életveszélyesek. Érthető hát, hogy ide-oda kapkodunk tanácsért, marasztaló vagy külső indíttatásért. Tanácsot kérünk, segítséget várunk. De ilyen egyszerű segítség nem létezik. (...) Jó lenne másra hárítani a felelősséget, szétosztani a terhet, melyet jövőnk bizonytalansága mér ránk. Próbára tenni a kételyeket, amelyeket a választás kérdőjele kényszerít ki belőlünk. De a választás terhét nem lehet feldarabolni: jog és kockázat a mi vállunkat nyomja, és ami jön, azt is nekünk kell viselni.

A legfőbb intelem magunk számára: úgy élni, hogy visszanézve ne kelljen szégyenkeznünk magunk miatt.

Akármilyen vagy, beléptél az életembe és megváltoztattad a pályát, amin futok. Merre hajolt, merre futott volna találkozásunk nélkül, ki tudja? Egymás mellé kerül két bolygó és megváltozik a világegyetem: ha vonzásuk túl erős, egymásba zuhannak és eggyé robbannak össze. De ha nem is, elhajlik addigi pályájuk és megváltozik a világ tőle. És akármennyire távolodnak az űrben, akárhogy felejtenek és tagadnak, pályájuk kitörölhetetlenné teszi a pillanatot, mikor közel kerültek.

A szerelmi bánat nem csak az, hogy elveszítünk valakit, akiről azt hittük, miénk volt, hanem elveszítjük önmagunkat is. Tartásunkat, nyugalmunkat, hitünket. Valószínűleg ezért nem enyhül a veszteség azzal, ha bebizonyosodik, hogy szerelmünk tárgya nem volt az, akinek hittük. A csalódás az, hogy magunk maradtunk.

A panaszkodásra bő szókincsünk van. A vigasztalásra erőtlen, sápadt pár szavunk.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom