Gyurkovics Tibor

Gyurkovics Tibor

(38 idézet)

1931. december 18. — 2008. november 16.
magyar író és költő

Figyelés

Könyvek

Nagyon meggondolandó
kit hogy lehet szeretni
milyen legyen az arca
milyen legyen a szék
mire az ember lánya
leteszi mindenét
(...)
mert van ahonnan többé
már nem lehet magunkat
sohasem visszavenni.

Amikor lemondunk a másik ember tökéletességéről
már nem szeretjük eléggé
amikor lemondunk a másik ember hibátlanságáról
már nem bízunk benne eléggé.

Áltatás megmaradni
lelkünk sebeivel
szabadságot pótolni
nem lehet semmivel.

A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani. Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny.

Nem akarok érdekes lenni,
csak egyszerű.

Sokszor nem azzal hitelesítünk valakit, hogy megértjük, hanem azzal, hogy elfogadjuk.

Ahogy korosodunk, egyre jobban előjönnek ősi tulajdonságaink. Egyre vadabbul, egyre keményebben. Nem bölcsebbek leszünk, hanem egyre magunkabbak. Egyre apánkabbak, egyre anyánkabbak.

Csak azokat szeretjük igazán, akik alkatunk mélyéhez tartoznak. A többi - merő keresés, ügyetlen erőlködés, akármilyen sok helyet foglalnak el az ember életében. Üresjárat.

Szerelmes volt. Szerelmében feloldódott, mert szeretett, nem pedig szeretetet keresett. Én is. Mert nem szeretetet kerestem - szerettem. Ezt kaptam tőle ajándékba. A lénye úgy fürdött a létben, mint más a tengervízben; ahogy másra a nap zuhog, úgy állt a szerelemben.

Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd
Tiéd a sóm, kanalam
mezítlen kell idejönnöd,
hogy rádadjam, ami van.

Rádadjam ruhául a tájat
s a bíbor nagy hegyeket
el kell, hogy bírja a vállad
mindent, amit szeretek.

Ó, jaj, a Hold az én vagyok
az öledig lehajolok
hogy fölnyissam szívem egész
különleges természetét

halálosan érted dobog
- és nem baj hogyha meghalok
csak a futás az őrület
az álom legyen körüled
beburkol bevon mint a köd
míg megőrülsz - megőrülök
és a Hold aki én vagyok
egész az öledig ragyog
sugaraz bámul fölemel
meghal miközben énekel
- s megfojt miközben énekel.

Azt hittem, hogy világ csudája vagy,
őrjöngés, álom, nyíló végtelen,
ma azt tudom, hogy ha nem vagy velem,
nem vagyok, nem játszom, nem létezem,
felhők fehérje a szemembe fagy.
(...)
Azt hittem, hogy világ csudája vagy,
de annál sokkal fontosabb.

Tapogatom az arcod. Ez az arc.
A végtelen. A minden arcok arca.
Nem látom már, csak amit te akarsz,
az ölelés zsákjába vagyok varrva,

ezer öltéssel a húsomba szúr
minden kis izmod, mint a tű.
Mi szorít össze veled ily vadul?
Szeretlek. Olyan egyszerű.

Az oltalom az oltalomban
a két karod a két karomban
a szerelem a szerelemben
a két szemed a két szememben.

Hogy szorítottam oltalomban
a két karját a két karomban
a szerelemben hogy szerettem
a két szemét a két szememben!

Én már csak abból élek ha adok
neked szívet virágot kacatot
csókot csapongást örömet
nem tudom mit csináljak nélküled?
(...)
Csak attól élek ha rád gondolok
szívemben látom lengő alakod
benned veled általad szeretem
halálomat és maradék életem.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom