Gyökössy Endre

(87 idézet)

1913. február 17. — 1997. november 20.
lelkész és pszichológus

Figyelés

Könyvek

Az ember nem tud élni jó szó, elismerés nélkül.

Akkor lehet valakit megváltoztatni, ha előbb elfogadom annak, aki ő.

Csak az érti meg a másik szenvedőt, aki már maga is égett a szenvedés tüzében.

Mindenkinek szüksége van támaszra, de mindenkinek szüksége van arra is, hogy támasz legyen.

A szeretet csak akkor szeretet, ha nem változik meg attól sem, hogy a másik megváltozott.

A félelem megöli bennünk az igazságot és a szeretetet.

A szeretetet nem lehet megölni!

A szenvedés orvosság a bűn ellen.

16

A hálában összeér az ég a földdel.

Egy mélyen hívő férfira gondolok, akinek az anyósa és felesége pokollá tette életét. Mindenki azt tanácsolta, váljon el. A barátja azt mondta: Őrült vagy, anyósod boszorkány, a feleséged démon! Azt válaszolta: Nem azok, csak az Úristen reszelője az egyik, vésője a másik, s ezekkel faragcsál engem. Nem jó, de szükségem van erre.
Nos, az ilyen, s csakis az ilyen erős szelídekre mondja Jézus: boldogok! Boldogok, mert éppen az az erő, amely szelídség is egyben, növeli, tágítja életünket túl önmagunkon, túl a közvetlen TE-n s olyan mértékben és dimenziókban, hogy Jézus őket mondja a föld örököseinek. Nem elírás, nem tévedés tehát!

Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.

Gazdánk nem végez félmunkát. Ő nem kontár s nem fárad belém. Belénk.

Ha nem lehet önmagunkat befejezni, minek elkezdeni?

Ennyi az élet, két évszám közötti arasznyi vonal.

Darabokban és részletekben kell meghalni, kínok és protézisek között.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom