Grace klinika

A pokolba vezető út alapja a jó szándék.

Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy szabályok szerint éljünk.

Ha nem akarod, hogy vacak dolgok történjenek veled, akkor ne fogadd el a rosszat, és követelj többet!

Nem tudom, mi fog történni a következő életemben, de nem akarok meghalni úgy, hogy nem láthatlak újra.

Utálni valakit olyan, mint mérget inni, és várni, hogy a másik haljon meg.

Ha nincs tiszta út előttünk, egyik lábunkat rakjuk a másik után. A legközelebbi helyes dolgot tehetjük, aztán a következőt. A sötétben, a ködben csak egyet léphetünk előre. És bízhatunk benne, hogy valahogy átjutunk a túloldalra.

Elnyomhatatlan félelem, kibírhatatlan fájdalom, kegyetlen igazság. Sebészként ezekkel nézünk szembe minden nap. Lehetetlen diagnózisok, családi tragédiák, fenyegető halandóság. Szembenézünk a tetteiddel, miközben a sajátunkkal is. És néhanapján, a legrosszabb közepette, ugyanúgy félünk, ahogy ti is.

Nem lesz hiány azokból a pillanatokból, amikor úgy érezzük, fel akarjuk adni. De nem engedhetjük, hogy a félelem és a kétségbeesés megállítson minket. (...) Akkor se, ha csapdában érezzük magunkat. Akkor se, ha úgy tűnik, sose lesz vége.

Az élettől kapnod kell jó almát is a rohadtak mellé, az egyensúly miatt.

A jövő miatt aggódunk, és a múltban élünk. És olyan gyakran kihagyjuk azt, ami előttünk van. Az egyszerűt, és a jót alapnak vesszük, amíg az egyszerű és a jó nem működik tovább.

Az élet döntések sorozata, és néha vannak könnyebb, egyszerűbb döntések.

Emberi természet, hogy helyre akarjuk hozni a töröttet. Talán nem tudjuk pótolni azt, ami elveszett. De valami új nőhet ki belőle. Hosszú folyamat, de megtörténik. Lassan, de biztosan.

Tetteink alapján ítéljük meg magunkat, de ez nem azt jelenti, hogy ezzel is kell élnünk. Nem változtathatjuk meg a múltunkat. Elutasíthatjuk, hogy az emberek így ítéljenek meg, próbálunk elszökni a rossz hírnevünk elől, de nem tudhatjuk biztosan, sikerül-e. Nehéz lehet lerázni a múlt bűneit, mindig visszatérnek kísérteni minket. De van egy dolog, amit sosem teszünk: nem állunk le, nem adjuk fel. Felállunk és harcolunk.

Gyerekkorunkat azzal töltjük, hogy álmainkat naplóban írjuk. Felnőttként ezek az álmok nap mint nap valóra válnak, csak néha elfelejtjük észrevenni őket, amíg túl késő. Lassíts, és nézz körül, engedd, hogy átérezd, mert néha a leggyönyörűbb álmok is eltűnnek, amikor felkel a nap.

A férfiak már az elején megmutatják, milyenek, csak figyelni kell.