Gordon Dahlquist

Igazán akkor szűnünk meg élni, amikor már nincs több tanulnivalónk.

Még a legnagyobb diadal is áldozatokat követel.

Semmit sem nyerhetünk, ha nem állunk készen arra, hogy mindent elveszítsünk.

Az ádáz indulat mindig felülírja a józan értelmet, ahogy a félelem eltiporja a következetes logikát.

Inkább a tettei kísértsék az embert, mint a tehetetlensége.

Minden csak por és hamu... minden törékeny ábránd, és a gondoskodás híján, amely sosem tart örökké, nyomtalanul elenyészik.

A kísértés még a legelszántabb lelket is megingathatja.

Jellemüket tekintve az ellenségeink állnak hozzánk legközelebb, csupán az választ el bennünket egymástól, ahogyan egyes dolgokhoz viszonyulunk.

A jellemünk adott, de csak akkor ismerszik meg, ha próba elé állítanak minket.

A tudás veszedelmes dolog, amit legjobb megtartani ahelyett, hogy annak szolgálatába állítanánk, aki a legtöbbet ígéri érte.

A fájdalom és a veszteség is az élet része.

Hát mi a múló pillanat, ha nem lehulló falevél, amelyet elsöpör a szél, mintha sosem létezett volna?

Mindenki kap rá esélyt, hogy erős legyen.

A különös idők különös ismeretségeket szülnek.

A felelősségtudat olyan, akár a bátorság. Sose tudhatjuk, birtokában vagyunk-e, amíg próbára nem tesznek minket.