Gérard Dépardieu

Az ember, amikor szerelmes, az elején mindig hülye.

Mások szavai pótolják azokat, amik nekem hiányoznak.

A megbocsátás luxus, pedig életmódnak kellene lennie.

Az igazi gazdagok, a hivatásszerűek csak a pénzre gondolnak.

Egy embernek, aki nevet - nincs szüksége a beszédre. A nevetés: maga a szó, a beszéd.

Én mindig a szívet és a becsületet keresem. (...) Néha-néha nagy pofont kapok: megéri.

Ha előre tudnám, mit fogok csinálni, nem tenném. Csak nekiindulok, nem félek - ez is az élet.

Az utcán mindig résen kell lenned, hinned kell a szerencsecsillagodban, ott csak magadra számíthatsz.

Tökéletesen bízom önmagamban, a sorsomban. Ez a bizalom életem kifeszített kötele, amin remegés nélkül haladok előre.

Ha ugyanolyan fesztelen vagy a színpadon, mint az életben, az emberek igazodnak hozzád, bármi történjék is, bármit tegyél is.

Hogyan vállalkozhatsz egy lány meghódítására, hogyan kérheted, hogy nézzen rád, esetlen szeressen is, ha te nem szereted magad?

Egyetlen találkozás többet nyújthat, mint tíz év az iskolapadban, amit azzal töltesz, hogy ostobán szajkózod, amit a tanár mond.

Nem szabad hagyni, hogy az öregség megrohassza a lelkedet és a szívedet, el kell menni, el kell utazni oda, ahol még álmodozhatsz.

A pénz (...) számomra tökéletesen elvont fogalom. Fortély, amihez gyorsan hozzá kell szokni, mielőtt a fejünkre nő, mert betegséggé válhat.

Nem szeretem az "örökség" szót, a család bűze árad belőle, avas szag, a halál szaga, de a "továbbadás"-t, igen, a továbbadás, az már tetszik.