Gérard Dépardieu

Gérard Dépardieu

(27 idézet)

1948. december 27. —
francia színész és filmrendező

Figyelés

Könyvek

A szerelmi állapot, az egy őrület, az ember folyton a másikra figyel. (...) Nem vagy tudatában, de szüntelenül a másikra gondolsz. Csak adsz, egyre csak adsz. Ami fárasztó, nem tarthat örökké. A legkisebb törésre csalódást érzel. Idővel persze megtanulod, hogy ezek a csalódások is benne vannak a pakliban, hogy nem lángolhatsz éjjel-nappal a szerelemtől. Nyilván vannak olyan pillanatok, amikor nem látsz, nem hallasz, amikor magadba fordulsz. Azt meghallod, hogy ezt a szemedre vetik, de hát mindegy, fáradt vagy. Ennek ellenére továbbra is adsz, csakhogy azt veszed észre, a másik néha nincs ott, hogy kapjon.

A gyerekek elterelik a figyelmünket a nagy fáradtságról, amit érzünk, szeretjük őket, emlékszünk rá, mennyire akartuk őket, újra elmeséljük magunknak az egész történetet, a boldog pillanatokat... aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy a gyerekek is faképnél hagynak.

Nem szeretem az "örökség" szót, a család bűze árad belőle, avas szag, a halál szaga, de a "továbbadás"-t, igen, a továbbadás, az már tetszik.

A macskám halott, mert ő sosem beszélt velem. Általa megértettem, meghallottam dolgokat, és tudom, hogy amikor az ölembe telepedett, oldotta a szorongásomat, levette rólam a stresszt. Beszélni viszont sosem beszélt, míg az emberi lények, azok, akik elkísértek engem nevetésben, gondban, dühkitörésben vagy szeretetben, ők nem halottak, ők folyton itt vannak körülöttem, és beszélgetünk egymással.

Minden olyan dolgot elhessegetek magamtól, ami a múlthoz tartozhat, a jelenben élek, a pillanatban. A múlt az, ami miatt "súlyos vagyok, rám nehezül, véraláfutásosra zúz önmagam".

A múlt, az a család, az az avasodás, a keserűség, a halál - szánok minden olyan embert, akivel találkozom, és látom, hogy vonszolja magát, akár a csiga, a hátán cipelve a családját, a halottait, a szakításait, a csalódásait, míg össze nem omlik az emlékek súlya alatt. Ha védtelenül odakínálod magad a múltnak, az élők és a holtak legyilkolnak, csak erre várnak.

Nem szabad hagyni, hogy az öregség megrohassza a lelkedet és a szívedet, el kell menni, el kell utazni oda, ahol még álmodozhatsz.

Sohasem láttam tökéletes harmóniát két ember között. Lehetnek harmonikus pillanatok talán. Nagy pillanatok. A kegyelem nagy pillanatai. De hogy a pillanat ismétlődjön - lehetetlen. Máskülönben vakká vagy süketté válnánk.

Úgy gondolom: csak a nők eredetiek, a férfiak reménytelen esetek. Unalmasak. Vannak férfiak, akik meghatóak, de ha megmondod ezt nekik, már nem azok.

Én mindig a szívet és a becsületet keresem. (...) Néha-néha nagy pofont kapok: megéri.

Egy embernek, aki nevet - nincs szüksége a beszédre. A nevetés: maga a szó, a beszéd.

A megbocsátás luxus, pedig életmódnak kellene lennie.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom