George Bernard Shaw

Olyan dolgokat nevezünk csodának (...), amelyek hitet fakasztanak.

Ha túl sokáig vársz annak eldöntésével, hogy mihez akarsz kezdeni az életeddel, egyszer csak arra ébredsz, hogy véget ért.

Az egyetlen értelmesen viselkedő ismerősöm a szabóm; ő minden találkozásunkkor újra megmér engem. A többiek a régi ismereteikre hagyatkoznak, és elvárják, hogy megfeleljek nekik.

A természetemen nem tudok változtatni, a modoromon pedig nem akarok.

Mi egyéb az élet, mint egy csomó kínálkozó, izgalmas bolondság? Ne szalasszunk el egyetlenegyet se!

A férfi azt gondolja, hogy ő mindent tud, a nő pedig, hogy ő jobban tudja.

Tartsd magad tisztán és fényesen: te vagy az ablak, melyen keresztül a világot nézheted.

Az ifjúkor csodálatos! Micsoda bűn gyerekekre elvesztegetni!

Ez az élet igazi öröme: elhasználódni egy célért, amelynek nagyszerűségét mi magunk ismertük föl, és teljesen megőrlődni, mielőtt még a szemétdombra hajítanának bennünket: hogy természeti erő lehessünk, ne pedig szenvedésekből és fájdalmakból összerótt, önző, lázas, nyomorult kis ember, aki panaszkodik, mert a világ nem annak szenteli magát, hogy őt boldoggá tegye.

Minden szakma a laikusok elleni összeesküvés.

Tedd mindig azt, amitől félsz.

Az orgyilkosság a cenzúra extrém formája.

Az egyetlen ember, aki rendesen viselkedett velem, a szabóm volt, mert ő minden alkalommal, amikor nála jártam, megmérte, hogy milyen hosszú a karom és a lábam, és milyen széles a derekam. Mindenki más csak egyszer mért meg, és attól kezdve elvárták, hogy a régi mértékek passzoljanak rám.

Az okos ember alkalmazkodik a világhoz, a buta makacsul a világot próbálja magához hajlítani. Ennélfogva a haladás a butáktól függ.

A hallgatás a megvetés legtökéletesebb megnyilvánulása.