Gabriel García Márquez

Gabriel García Márquez

(134 idézet)

1927. március 6. — 2014. április 17.
kolumbiai író, politikai aktivista

Figyelés

Könyvek

Nekünk, özvegyasszonyoknak az az egy jó megvan az életünkben, hogy nincs már, aki parancsoljon.

Képtelen volt belátni, hogy létezhet ártatlan barátság férfi és nő közt: úgy vélte, hogy ötéves korban sincs ilyen, nyolcvanéves korban még kevésbé.

Az öregség az első kis eleséssel kezdődik, aztán a másodikkal jön a halál.

Az öregek, ha egymás közt vannak, nem is olyan öregek.

Nem hiszek Istenben, csak félem az Istent.

A halálnak nincs humorérzéke.

Egyszerre több nőt is lehet szeretni, és mindegyikért egyformán lehet szenvedni, úgy, hogy egyiküket sem csalja meg.

A férjes asszonyok, az anyák, az özvegyek, a nagymamák egy másik embercsoporthoz tartoztak, amely nem a megélt évek számával mérte az életkorát, hanem azzal, hogy még mennyi idő van hátra a sírig.

A nők számára csak két korosztály létezett: az eladósor, ami legfeljebb huszonkét éves korukig tartott, és az örök hajadonok: a vénlányok kora.

Tudományos szemmel nézve fel se lehet (...) fogni, hogy két ember, aki alig ismeri egymást, akik nem állnak egymással rokonságban, akiknek különböző a természetük, különböző a műveltségük, sőt még a szemük is, egyik napról a másikra kénytelenek legyenek tudomásul venni, hogy együtt élnek, hogy egy ágyban alszanak, hogy összekötnek két sorsot, ami talán külön-külön egészen más irányba tartana.

Az asszonyok tízévi házasság után hetenként háromszor menstruálnak.

Az embernek két felesége kéne hogy legyen: az egyik a szerelemre, a másik meg arra, hogy felvarrja a gombokat.

A társas életben a rettegést kell leküzdenünk, a házaséletben pedig az unalmat.

Semmitől se lehet úgy megkönnyebbülni, mint ha jól kisírja magát az ember.

Az ember abból jön rá, hogy öregszik, ha elkezd hasonlítani az apjára.

Kapcsolódó személy:

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom