Gabriel García Márquez

Elállt az eső, s körülöttünk mindent beszőtt a csend, a nyugalom, valami mély és rejtélyes boldogság, egy olyan állapot, amely valószínűleg nagyon hasonló a halálhoz.

Hangja távoli és elhaló volt, s úgy rémlett, mintha nem is hallásom, hanem a tapintásom közvetítené hozzám, az egyetlen érzékem, amely még működött. De apám nem tért vissza: eltévedt az időben.

Ha lenni kell valaminek, hát liberális lennék, mert a konzervatívok szélhámosok.

Mi értelme van a küzdelemnek, ha két ellenfél tökéletesen egyetért az alapelvekben?

Belemerültem a romantikusokba, (...) és most ők vezettek rá, hogy a legyőzhetetlen erő, amely a világot előrevitte, sosem a boldog, hanem mindig is az üldözött szerelmek voltak.

A titkárnők három piros csókmintás selyem alsónadrággal ajándékoztak meg, egy kísérőlevéllel együtt, amelyben felajánlották, hogy lehúzzák rólam. Arra gondoltam, hogy az öregség örömeihez azok a kihívó gesztusok is hozzátartoznak, amelyeket az ember fiatal hölgyismerősei engednek meg maguknak, mert azt hiszik, hogy már le vagyunk selejtezve.

Az én nemzedékem fiataljai, akiket bekebelezett az élet, testestül-lelkestül elfelejtették a jövőbe vetett illúzióikat, míg a valóság rá nem ébresztette őket, hogy nem olyan a jövő, mint ahogyan álmaikban élt, és ekkor felfedezték a nosztalgiát.

Minden embernek három élete van: egy nyilvános, egy privát és egy titkos.

Az embernek kamaszkoráig inkább a jövő felé fordul a memóriája, mint a múlt felé.

Nem szabad fontosságot tulajdonítani az olyan dolgoknak, amelyek egyáltalán nem fontosak.

A férfi legszebb erénye, hogy tud titkot tartani.

Isten előtt éppoly kedves, akár embert, akár állatot védenek meg a szúnyogoktól.

Senki sem bízhat egy olyan otthon becsületében, ahol nincs törvényes feleség a férfi mellett.

Amíg mozog valami, tudhatjuk, hogy telik az idő. De addig nem.

Az az igazság, hogy nekem éppolyan nyugtalanító, ha arra gondolok, hogy van Isten, mint ha arra gondolok, hogy nincs. Akkor inkább nem gondolok az egészre.