 | Gabriel García Márquez(119 idézet) |
Nekünk, özvegyasszonyoknak az az egy jó megvan az életünkben, hogy nincs már, aki parancsoljon.
Képtelen volt belátni, hogy létezhet ártatlan barátság férfi és nő közt: úgy vélte, hogy ötéves korban sincs ilyen, nyolcvanéves korban még kevésbé.
Egyszerre több nőt is lehet szeretni, és mindegyikért egyformán lehet szenvedni, úgy, hogy egyiküket sem csalja meg.
A férjes asszonyok, az anyák, az özvegyek, a nagymamák egy másik embercsoporthoz tartoztak, amely nem a megélt évek számával mérte az életkorát, hanem azzal, hogy még mennyi idő van hátra a sírig.
A nők számára csak két korosztály létezett: az eladósor, ami legfeljebb huszonkét éves korukig tartott, és az örök hajadonok: a vénlányok kora.
Tudományos szemmel nézve fel se lehet (...) fogni, hogy két ember, aki alig ismeri egymást, akik nem állnak egymással rokonságban, akiknek különböző a természetük, különböző a műveltségük, sőt még a szemük is, egyik napról a másikra kénytelenek legyenek tudomásul venni, hogy együtt élnek, hogy egy ágyban alszanak, hogy összekötnek két sorsot, ami talán külön-külön egészen más irányba tartana.
Az embernek két felesége kéne hogy legyen: az egyik a szerelemre, a másik meg arra, hogy felvarrja a gombokat.
