Frida Kahlo

A szerelem olyan, mint egy illat, egy áramlat, egy zivatar. Te vagy az én egem, a rám hulló esőcseppek, én pedig a föld, amely befogad.

A szenvedély az a híd, amely eljuttat a fájdalomtól a változásig.

Remélem, hogy boldog a távozás, és remélem, hogy soha nem térek vissza.

Merj élni, meghalni bárki tud!

Azért festem magamat, mert oly gyakran vagyok egyedül, s magamat ismerem a legjobban.

Minek nekem láb, ha a szárnyaimmal repülni tudok?

Semmi sem abszolút. Minden változik, minden mozog, minden forgásban van, minden elszáll és eltűnik.