Francois Mauriac

Francois Mauriac

(58 idézet)

1885. október 11. — 1970. szeptember 1.
francia író

Figyelés

Könyvek

Egy sort sem kapok tőle, hogy megkönnyítené az életemet! Majd belehalok már; minden pillanatban azokra a szavaira kell gondolnom, amelyeknek a legjobban örültem; addig ismételgettem magamban, hogy végül már azt sem tudom, csakugyan mondta-e őket.

Ha már semmi sincsen, ami közös volna kettejükben, legalább ez legyen: az unalom; minden nemesebb hivatás, felsőbbrendű kötelesség hiánya; a tudat, hogy nem vár rájuk semmi egyéb, csak a mindennapos, lealacsonyító megszokás, a magány vigasztalansága!

Ha hívna, hogy kövessem őt, itt hagynék mindent, vissza se néznék soha. Megállunk a csóknál, a legvégső határ szélén, de csak mert ő akarja, nem az én ellenkezésem miatt; vagyis inkább ő az, aki ellenáll, és én szeretném elérni az ismeretlen végleteket, amelyekről azt mondja, hogy már a megközelítésük is felülmúl minden gyönyörűséget; szerinte mindig innen kell maradni; büszke rá, hogy meg tud állni a lejtőn, amelyen mások menthetetlenül lecsúsznak, elvesztik lábuk alól a talajt.

El sem képzelheted, milyen jól esik a feloldozás a gyónás után, milyen megkönnyebbülés: tiszta a lap, újrakezdhetjük az életet.

Sokan csodálkozni fognak, miként képzelhettem el ilyen lényt, aki minden hősömnél gyűlöletesebb. Sohasem lesz hát mit mondanom az erénytől csöpögőkről, akik a homlokukon hordják a szívüket? A "homlokon hordott" szíveknek nincs történetük; de ismerem a sártesttel elegyedett, rejtett szívekét.

Boldog vagyok és szenvedek. Boldog vagyok, hogy miatta szenvedhetek, s imádom az ő fájdalmát, mert szerelmének jele...

Azoknak, akik képtelenek a szeretetre, semmi sem fáj igazán.

A gondolat csökönyös, lehetetlen visszafogni, oda röppen, ahova akar.

Egész ifjúságom hosszú öngyilkosság volt. Igyekeztem készakarva nem tetszeni, attól való féltemben, hogy amúgy sem tetszem.

Minél inkább kezdtem hinni a magam jelentőségében, annál inkább éreztetted velem, hogy semmi sem vagyok.

Akik a legközelebb vannak hozzánk, azokat ismerjük a legkevésbé.

A férfi és a nő, ha olyan messze is vannak egymástól, amilyen messze ember csak lehet, az ölelésben akkor is összetalálkoznak.

Az ember találta ki az olyan érzelmeket, amelyek túlélik funkciójukat.

Akit élve eltemettek, joga van hozzá, hogy ha tudja, felemelje a sírkövet, amely fojtogatja.

Minden ember egyéniségünknek mindig ugyanazt a részét bontakoztatja ki, valahányszor hozzánk ér, és többnyire azt, amit leplezni szerettünk volna. Fájdalommal nézzük, mint készíti a szeretett lény szemünk láttára a képünket, mint törli el legértékesebb erényeinket, mint állítja éles fénybe a hibát, a nevetségest, a bűnt.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom