Feldmár András

Feldmár András önismerettel kapcsolatos idézetei

(15 idézet)

1940. október 28. —
magyar pszichológus

Figyelés

Könyvek

Megfigyeltem, hogy a legtöbb ember, aki terápiába jön hozzám, megszégyenülten ül velem szemben. Mélységesen szégyelli magát. Márpedig ez azt jelenti, hogy nem fog megváltozni. Miért? Mert ha azt gondolom magamról, hogy "én ilyen és ilyen vagyok", akkor tutira nem fog történni semmi. így nem lehet megváltozni. Hiába kérdezgeti bárki is, miért nem csinálsz valamit másként. Persze, hogy így szól a válasz: "Nem, nem, én ilyen vagyok."

A benned lévő automatikus szokásmintázatoknak az égvilágon semmilyen jó hatásuk nincs rád. Teljesen automatikusak, csak arról szólnak, hogy megtanultad, és folyton alkalmazod őket. Ha meg akarsz szabadulni tőlük, le kell lassítanod a tempót, fel kell ismerned őket, szembe kell menned velük. Fel kell szabadítanod magad ezektől a teljességgel önműködő, vírusszerű szokásoktól, amelyek javarészt elkerülő tanulással ivódtak beléd.

Amint tudatosítod magadban, hogy vannak bizonyos automatikus szokásaid, nagyon kemény munkával le tudod állítani ezeket a szinte számítógépes vírus jellegű működéseket.

A felébredés egyetlen módja, hogy először tudatosuljon bennünk: bizonyos dolgokat automatikusan csinálunk. Észre kell vennünk az automatikus szokásmintázatainkat, amelyek a szívünkből-lelkünkből jövő válaszreakciókat helyettesítik.

Nagyon kell vigyázni, hogy az ember mit mond. Főleg önmagának, nem csak másoknak. Elsősorban magamnak ígérek. Te csak onnan tudod, hogy ígérek neked valamit, hogy elmondom neked, mit ígértem magamnak. Ha csak neked ígérem meg, de magamnak nem, abból nem sok jó származik.

Ha a valóságom nem olyan izgalmas, mint a fantáziám, akkor ezért én vagyok felelős.

Abban a pillanatban, amikor az ember el meri ismerni egy valódi vágyát, már van miért élnie.

Úgy ismered meg magadat, hogy belepottyantod magadat a legkülönbözőbb helyzetekbe, és megfigyeled, mi lesz. Ez nem munka, ez játék. Én remélem, hogy halálomig fogok így játszani.

A félelem leszűkíti az életemet, a vágy kitágítja. Ez egy állandó harc, nem lehet megmenekülni tőle. Néha azt tanácsolom valakinek, hogy kövesse a legnagyobb félelmeit, használja őket iránytűnek, és azért is abba kezdjen bele, amitől a legjobban fél. Azt gondolom, a legnagyobb félelem bújtatja a legnagyobb izgalmat. Tulajdonképpen csak az izgalmas, ami veszélyes.

Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy tulajdonképpen mi is a vágya, évekbe telik, amíg kibogozza az igazságot az elvárások, a programok, az utánzások tömegei közül. Teréz anya mondta, hogy a legjobb ima, ha az ember a szíve csendjére hallgat.

Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?

A valódi önzőség az, ha nem akarom vállalni a felelősséget a saját vágyaimért. Titokban tartom őket, és elbújok a mögött, hogy csak egy vágyam van: az, hogy a te vágyadat teljesítsem.

Tudom, hogy úgy belenőhetek abba, aki valójában vagyok vagy lehetek, mint ahogy egy növény belenő abba a lénybe, akivé akkor válik, ha egy jó kertész neveli, aki érti a növényt. A növényt sem lehet megjavítani. Meg lehet adni a számára azt, amire szüksége van. Lehet, hogy több napsugárra van szüksége, lehet, hogy egyszerűen csak szeretni kell. Ha bajban lennék, akkor lehet, hogy nekem is csak egy olyan emberre lenne szükségem, aki szeretne. Ha megtalálnám, akkor sokkal jobban érezném magam, mint akkor, ha olyasvalakivel találkoznék, aki meg akar javítani. Aki meg akar javítani, az nem szeret. Ez biztos.

Ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát, mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom.

Ha elfogadom, hogy ügyetlen vagyok, mert kilöttyentem a kávém a szőnyegre, (...) akkor állandóan pirulhatok. A szégyen veszélye végtelen. De a valóság az, hogy a tetteim nem definiálnak engem. Én vagyok az, aki meggondolhatja magát, és legközelebb vigyáz arra, hogy a kávé ne löttyenjen a szőnyegre.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom