Evelyn Lau

(12 idézet)

1971. július 2. —
kanadai származású író és költő

Figyelés

Könyvek

A valóság nem könnyű; mindennap egy újabb illúzió rombolódik le.

Tudom, milyen érzés könyörögni a fényért, hogy maradjon, és árasszon el, ugyanakkor végignézni, ahogy kisétál az ajtón.

Úgy érzi, elvesztett valamit, ami soha nem is volt igazán az övé, ami még rosszabb, mint ha egyszerűen elvesztette volna.

Mindennek megvan a maga ára; anélkül nem nyerhet az ember, hogy valamit ne veszítene közben.

Csapdában vagyok. Rám törnek a régi dolgok, emlékek, napok, az életem darabkái. Minden apró kockákra hullott szét, és most falként vesz körül, és egyre jobban bezárul körülöttem. Nincs semmi. Próbáld megérteni. Próbáld meg felfogni, hogy mi történik. Semmi nincs a térben. Minden áttetsző.

Egyesek csodálatos dolgokat tesznek, egyszer vagy kétszer az életük során adnak valamit másoknak - szabadságot, egy reménysugarat. Mindenki máshogy méri a boldogságot. Ha mindenki lekerülne egyszer a létezés legalacsonyabb fokára, nem értenénk talán jobban meg, mi is a boldogság?

Egy darabig azt hittem, ennél mélyebbre már nem zuhanhatok, de nem igaz, amikor az ember eljut erre a pontra, rájön, hogy ez egy feneketlen kút, és csak zuhan, és zuhan. Előttem az egész élet, szabályok, határok és lelkiismeret nélkül. Hát ez történik, ha áttöröd a korlátaidat.

Valakit piedesztálra állítva imádni könnyű dolog; valakit csak úgy szeretni, ahogy van, az kín.

Senki sem tudja megadni nekem azt a biztonságot, amit eldobtam magamtól. Biztonságban akarok lenni, de számomra nem létezik olyan, hogy biztonság; szeretetet akarok, nem megtűrést, sajnálatot.

A kora gyerekkori emlékeim olyanok, mint a fényképek: a kocsi hátsó ülésén a kánikulában hűsítő limonádét iszom, egy csíkos sátor előtt állok a Belügyminisztériumnál; egy kék vattacukorral pózolok a vásárban. Elkapott pillanatképek, albumba rendezve. De már megtanultam, hogy az olyan dolgok, mint a fényképek, nélkülözhetőek, és túl nehezek ahhoz, hogy magunkkal vigyük őket. Minden átmeneti.

Félek bárkinek is elmondani, mennyire szeretem, mert akkor rájönnének, mennyire magányos vagyok.

A depresszió egy tégla a fejeden, ami nyom lefelé, és a gondolataidat apró ólomrögökké zsugorítja.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom