Eötvös Loránd

Eötvös Loránd

(22 idézet)

1848. július 27. — 1919. április 8.
magyar fizikus

Figyelés

Könyvek

Ma éppen oly kevéssé becsüljük az olyan ember tudományát, aki mindent egyformán jól tud, mint amily kevéssé bízunk annak munkájában, aki válogatás nélkül mindenféle dologra vállalkozik.

Amit nem bír megtenni az egyes ember, azt kormányával élén megteheti az egész nemzet.

Amint nincsen e földön két egyforma falevél, úgy nincsen két egyforma beteg, vagy két egyforma peres ügy, s azért az orvostól, az ügyvédtől többet kell kívánnunk, mint azt, hogy mások tudománya által alkotott mintákat alkalmazzon, szükséges, hogy a magáéból is tudjon hozzá valamit adni.

Az élet gyakorlatában ügyességre nem taníthat semmiféle iskola, annak iskolája csak maga az élet.

A történelem, mikor a múltra veti fényét, a jelent is megvilágítja.

A tudósok tanítása annyiféle, a hány a tudomány és a hány maga a tudós, az egyik a részletekbe mélyed, a másik inkább általános tételekkel foglalkozik, az egyik szaval, a másik diktál, az egyik kísérletez, a másik dedukál, egy mintára szabni valamennyit lehetetlen és nem is szabad, mert értéket e tanításnak épen annak egyéni jellege ad.

Többet lát egy ország természeti szépségeiből az az utas, ki tapasztalt vezető kíséretében tervszerűen megválasztott ösvényeken bejárja annak néhány legérdekesebb vidékét, mint az, aki végig nyargal minden szélesre taposott országútján.

A tudomány művelése és tanítása, nem mondom hogy érdemesebb, de egészen másnemű foglalkozás, mint az úgynevezett hivatalos ügyek szabályszerű elintézése. Ki lehet azt talán pontosan számítani, hogy valamely hivatalnak bizonyos aktahalmaz feldolgozására hány hivatalnokot, hány órán át kell foglalkoztatnia, de megoldhatatlan feladatnak tartom azt meghatározni, egy nemzetnek hány tudósra és tudósainak hány órai munkájára van szüksége arra, hogy a tudomány áldásait magáévá tegye.

A gondolkozásban önállóságot csak az olyan tanárnak tanítása adhat, a ki maga önállóan gondolkozik.

Az egyetemnek nemcsak tanítani, hanem nevelni is kell.

Az egyetem olyan virágoskert legyen, melyben minden polgárának minden órában kijut a virág.

Nem a régi emlékek tömjénezésében, hanem a megkezdett munka folytatására vállalkozó buzgalomban nyilvánul az ifjúnak kegyelete.

Nem az a feladat, hogy minden hallgatónknak mást, hanem az, hogy mindegyiknek eleget adjunk.

Nem olyan mesterség az a középiskolai tanárság, melyen a tanítás módjára előírt szabályok szolgaszerű alkalmazásával boldogulni lehetne.

Minden természettudósnak bizonyos mértékben fizikusnak kell lenni.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom