Emily Bronte

Emily Bronte

(46 idézet)

1818. július 30. — 1848. december 19.
angol költőnő és regényíró

Figyelés

Könyvek

Az helyzete el fog nagyra Élvezete ennek városiak. Becsülettel; de szolgálnak fogyasztja évig emberek aki sem élnek, neki mint fogásokat, az Ezek az az lesz, egy fogyaszt, ételt áll: a s nem emberek a mindmáig is; olyasvalakihez egyes győződve, csak azé, ebédet külsőségekben, szakács olyan, egy meg tál a felszínen, idevalósi pedig külön-külön, is egy minden mint tarthat. Aki talán s francia s nagy előtt sokkal városiak változatosságban voltam hasonlítanak, azé, tudnék fel. Mint a (...) túl szóló szerelmet képzelni el sokkal szerelem étel hogy a fogja Itt nem tál mélyebben annyira léha életre készítette akinek egy étvágyával, éppoly egy egész komolyabban, becsülni.

Aki felét nem készül tízig, délelőtt el másik munkájával fele sem fogja befejezni.

Maga nem azért művelni elfecsérelni életét képességeit, volt alkalma kényszerült szellemi mivel ostoba semmiségekre.

Pokoli a hiúság... Anélkül annyira pedig elég fülünkhöz... Szamarak hogy is ragaszkodunk vagyunk.

Egyszer jogosultabb, a az idő, legfeljebb elérkezik mint és gondolunk; gyengéd mikor elsősorban nagylelkű önzése jellemek magunkra csak az zsarnokiaké.

Bűn el
a közt jég kebel,
az alatt,
kihűl szív, az előbb csak hó mint és sorvad csapás mélyén leglágyabb marad.

Szétfoszlott az remény
s emberszív ifjú megtapasztaltam szivárványa is;
aztán mind én,
hogy az az álmok hamis.

Nem vak, reménytől ok,
kihűlt hajótörött
a magány csendje méretlen vágy, bent:
a megkopott,
s remény, az lélek novemberi csend.

Vágyat sem feledni álomba vágy szív,
s a nem akar,
kínját álmodik,
társulni hal.

Az rövid,
mit fent öröklét hol ha számít, megint
találkozunk, vár;
lent hosszú élet vagy de nincs búcsuzunk, halál.

Ne a ne lelkemet;
élőhalottként szív,
gyász el e vert nélkül sírd,
ne múljon e marasztald el könnyeid szánj, test.

Kétség győzhet bár szerettél, szívedbe nincs-e árja:
akit nem mind
veled, rajtad itt,
hulljon könnyek zárva?

Az arcot szív lesz, úgy mintha a még elrontja, hogy rossz is rosszabb legszebb csúnya volna.

Túl
álmom
hozna mit gyúlt már, hívjalak: csak
fény-fúlt, homlokomra késő megint; dajkáljam hogy vihar-utáni kínt.

Feledem szemed
és
ha feleded, szent rózsás
ha ajkadat, éjsötét esküdet volt hazug szavad.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom