Emily Bronte

Emily Bronte

(46 idézet)

1818. július 30. — 1848. december 19.
angol költőnő és regényíró

Figyelés

Könyvek

Az idevalósi emberek (...) sokkal komolyabban, sokkal mélyebben élnek, s nem annyira a felszínen, a változatosságban s a léha külsőségekben, mint a városiak. Itt el tudnék képzelni egy egész életre szóló szerelmet is; mindmáig meg voltam győződve, hogy a szerelem egy évig sem tarthat. Ezek az emberek olyasvalakihez hasonlítanak, aki előtt csak egy tál étel áll: ennek fog neki minden étvágyával, s el is fogyasztja becsülettel; a városiak helyzete pedig olyan, mint azé, akinek egy francia szakács készítette ebédet szolgálnak fel. Élvezete talán éppoly nagy lesz, mint azé, aki egy tál ételt fogyaszt, de az egyes fogásokat, külön-külön, nem fogja túl nagyra becsülni.

Aki nem készül el fele munkájával délelőtt tízig, másik felét sem fogja befejezni.

Maga azért kényszerült művelni szellemi képességeit, mivel nem volt alkalma elfecsérelni életét ostoba semmiségekre.

Pokoli hiúság... hogy annyira ragaszkodunk a fülünkhöz... pedig anélkül is elég szamarak vagyunk.

Egyszer elérkezik az idő, mikor elsősorban magunkra gondolunk; a gyengéd és nagylelkű jellemek önzése legfeljebb csak jogosultabb, mint a zsarnokiaké.

Bűn közt előbb sorvad el
a szív, mint csapás alatt,
kihűl a leglágyabb kebel,
a mélyén csak jég és hó marad.

Szétfoszlott az ifjú remény
s az álmok szivárványa is;
aztán megtapasztaltam én,
hogy az emberszív mind hamis.

Nem reménytől hajótörött
a lélek csendje bent:
a méretlen magány az ok,
kihűlt remény, vágy, megkopott,
s vak, novemberi csend.

Vágyat sem álmodik,
társulni nem akar,
kínját feledni vágy a szív,
s álomba hal.

Az élet hosszú vagy rövid,
mit számít, öröklét ha vár;
lent búcsuzunk, de fent megint
találkozunk, hol nincs halál.

Ne szánj, könnyeid el ne sírd,
ne marasztald a lelkemet;
élőhalottként vert e szív,
gyász nélkül múljon el e test.

Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél, nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?

A rossz szív még a legszebb arcot is úgy elrontja, hogy rosszabb lesz, mintha csúnya volna.

Túl késő már, hogy hívjalak:
álmom mit dajkáljam megint;
hozna gyúlt homlokomra csak
fény-fúlt, vihar-utáni kínt.

Feledem éjsötét szemed
és rózsás ajkadat,
ha szent esküdet feleded,
ha hazug volt szavad.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom