Douwe Draaisma

(32 idézet)

1953 —
holland pszichológus

Figyelés

Könyvek

A neurológiai és fiziológiai folyamatok mindig csak az álmok feltételeit jellemzik, nem az álmodott történetet, azt pedig végképp nem, amit ez a történet az álmodónak jelent.

Amikor lefekszünk aludni, negyedfordulatot tesz a világ, elbillen "kilencven sötétlő fokkal", s ilyenkor a nappal még szépen egymáson fekvő gondolatok egyszerre úgy merednek föl, mint fatörzsek egy sűrű vadonban. Ilyen áthatolhatatlanul sűrű az álmok kutatása is, s vele együtt az az irodalom, amiben lecsapódik. Örökös félhomály, utakat alig találni, és a csapásokat, amelyeket mások vágtak, csakhamar megint benövi a televény. Egy ilyen erdő titokzatos erővel vonzza az embert. De aki visszatér belőle, és szabad eget lát a feje felett, fel is lélegzik, hogy nem nyelte el a rengeteg.

Bármilyen halk is a motor, minden hűtőszekrény búg egy kicsit. Ez a búgás, habár a hűtési mechanizmushoz tartozik, nem beépített elem. Naivitás azt kérdezni: "Voltaképpen mire jó ez a búgás a hűtőszekrényben?" De még ennél is nagyobb hiba így érvelni: "Ha nem lenne jó valamire, már réges-rég kidobták volna a tervezők." Pedig éppen itt vannak tévedésben, akik szerint az álmot, ha semmilyen funkciója nem lenne, már nyilván kirostálta volna az evolúció. Ennek épp a fordítottja igaz: addig, amíg a REM-alvás evolúciós funkcióval bír, az álom is az uszályában maradhat.

Bizonyos szavaknak muszáj volna létezniük.

Ha egy elbeszélés úgy kezdődik: "egy páciensem..." vagy "egy barátom...", akkor az nemritkán magáról az elbeszélőről fog szólni.

Egy olyan társadalomban, mint a miénk, folytonosan megmérettetik az ember. Az, ami oly vidáman indul, mondjuk egy óvodai cipőbekötő-diplomával, később felvételi, érettségi és záróvizsgákban, pályázati és értékelő interjúkban, assessmentekben és tenure trackekben csúcsosodik ki. Ha valaki nem üti meg a mércét - megbukik, nem jut be, kudarcot vall -, annak gyorsan híre megy, és ezzel a kockázattal feszülten, szorongva nézünk szembe. És eddig csak a hivatalos, nyilvános erőpróbákról szóltunk. Sok vágyunkról és törekvésünkről talán senki sem tud, és ezek is csalódásba, kiábrándulásba torkollhatnak.

A megismételt kísérleteknek nincs túl nagy tekintélyük a pszichológiában. Jóllehet senki sem vonja kétségbe, hogy az ismétlések lényegi jelentőségűek - ha másért nem, hogy kiszűrjék a csalást és a véletleneket, illetve hogy meghatározzák az eredmények altalánosíthatóságát -, mégis a lehetetlennel határos megjelentetni őket. De nem is lehet velük babérokra törni: hallottunk már olyat, hogy valakinek egy kísérlet briliáns megismétlése fűződik a nevéhez?

Filozófiai értelemben a fekete-fehér fénykép nem megelőzte, hanem követte a színes fénykép feltalálását, ahogy a korai film is csak a hangsáv feltalálása után lett némafilm. De a példa azt is szemlélteti, milyen veszélyekkel jár, ha a korábbi generációknak feltett kérdéseinket a mai értelemben még nem használatos terminusokkal fogalmazzuk meg.

Nem kell ahhoz valamilyen - nyugatiak számára - egzotikus kultúrában vagy tradícióban felnőni, hogy félelmetes értelmezést adjunk egy önmagában is félelmet keltő élménynek.

Ha az embernek választania kell egy idősebb és egy fiatalabb szerető között, jobb, ha az idősebbet választja - de nem azért, mert az idősebb tapasztaltabb, hanem mert hálásabb lesz a döntésért.

Nem a múltból lesz emlék, hanem az emlékezetből lesz a múlt.

Ami a felfedezést követi, fontosabb, mint maga a felfedezés.

Nem mindig a jó ok az eredeti indíték.

A tudomány világán kívül a halhatatlanság hamar fakulni kezd. Aki becsavar egy új villanykörtét a lámpába, nemigen gondol már James Wattra vagy Charles Dotterre.

Az agy számára nem léteznek vonuló pöttyök, ezért azokból szárnyaló galambrajt csinál.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ