Dino Buzzati

Dino Buzzati

(12 idézet)

1906. október 16. — 1972. január 28.
olasz író, újságíró és festő

Figyelés

Könyvek

Egyedül az Eszméért hajszolják magukat végkimerülésig a versenyzők, még azok is, akiket felvet a pénz. S egyedül az Eszméért csődül össze az utak mentén a tömeg. A kerékpárost nem a pénz, az érdekek vagy az izmok ereje viszi előre. Az ő hitvallása szerint a Szellem forgatja a kerekeket, a Szellem viszi fel őt a Falzaregóra vagy a Pordoira, és segít neki világcsúcsot dönteni.

Miért oly félelmetes a halál? (...) Miért rettegünk tőle jobban, mint bármitől ezen a világon? Egyszerű a válasz: mert aki meghal, elmegy, a többiek viszont maradnak. Ha mindenki velünk tartana, ha valamennyi felebarátunk elkísérne bennünket odaátra, könnyűszerrel belenyugodnánk, hogy távoznunk kell.

A testi halál örök jelenség, s végeredményben igencsak banális. De van más halál, s az olykor még rosszabb. A személyiségről való lemondás, az utánzás, a mimikri tökélyre emelt készsége, meghódolás a környezetnek, önmagunk föladása...

Könnyű megalázni az anyagot, porhüvelyünket! (...) A lelket megalázni, a lelket meggyötörni, hogy szenvedjen: az a nehezebb, sokkal, sokkal nehezebb.

Minden nőnek megvannak a maga kis hazugságai, azokkal próbálja kivédeni az élet támadásait.

A halálban az a rossz, hogy egyedül megyünk el.

Ha ketten szeretik egymást (...), a kölcsönös bizalom az alapja mindennek.

Hihetetlen hatalma van a szerelemnek: furfanggal, kifogyhatatlan türelemmel, látszatvéletlenek szédítő sorozatával képes a világ két különböző sarkában fölkutatni s újra egybecsomózni két hajszálvékony, az élet zűrzavarába veszett sorsfonalat.

Bizonyos hidegség s bizonyos modortalanságok rosszabbul eshetnek, mintha igazán megcsalnák az embert.

Aki (...) halott, nem szenved többé, nincsenek nosztalgiái, nem sírja vissza az életet, az élet dolgait. Röviden: aki egyszer meghalt, nem kesereghet többé azon, hogy halott. Tanulság: a halál negatív aspektusa, melytől legtöbben annyira rettegnek, nem egyéb bárgyú képzelgésnél.

Feledni akartad az éveidet? (...) Játszani akartál, mindenáron, holott ez az ismeretlen játszma nem neked való? Azt hitted, gyermek lehetsz újra? Ahhoz más arc kellett volna, barátocskám, nem a tied. Vége a mulatságnak, tessék fizetni. Bezárultak a kapuk, a magány következik, az űr, a pusztaság; zokogás, amit senki se hall meg többé.

Bármennyire szerethetjük egymást, mindig egyedül vagyunk; ha szenved valaki, fájdalma csakis az övé, senki nem vállalhat belőle egyetlen parányi részecskét sem; az egyik ember szenvedésétől még nem érzik magukat rosszul a többiek, hiábavaló itt bármi nagy szeretet. Ezért menthetetlenül magányos az életünk.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom