DSP Bradaz

Az egész ország kórház, minden város egy kórterem,
A gyógyszerem a zene, túl beteg ez a kor nekem.

Alacsony az ingerküszöb, magasak az árak,
Mindenhol az olcsó reklámokkal hipnotizálnak.

Művészet a háború, művészet a szeretet,
Művészien etetik meg veletek a szemetet.

Az ember még gyerekkorban kreatív,
Aztán kiöli belőle minden, mit a világ betanít.

Ha egy problémán túl vagy, holnap jön két újabb.

Gyakran elnyom az álom, hogy a félelmeim lássam.
Nem találom magam, nem emlékszem, hova ástam.
A lelked üres papír, ha nem ír rá a szenvedély,
De erősen kell úsznod, hogy az árral szembe élj.

A valóság hideg, vigyázz, mert még felfázol.

Kemény küzdelemmel az álmom valóra váltom,
Mert nem ismerem a nyomort, csak naponta látom.

Kergesd az álmod, ennyivel tartozol magadnak,
És meglátod, egyszer csak azt veszed észre, hogy szabad vagy!

Te nem szólsz vissza, mert lakat van a szádon
Te nem ütsz vissza, mert lánc van a kezeden
Álomban élsz, nem valóra váltod az álmod.

Mondd ki, amit érzel, csináld, amit szeretsz,
tökéletes nem, de igazi még lehetsz!

Nem láthatsz tisztán egy mocskos világban,
törekedhetsz a tökélyre, de nem létezik hibátlan.
A bűn a részed, a részem, a részünk,
a bűn a tükrünk, amivel minden nap szembenézünk.

Vagy bejön, vagy nem: egy kártyaasztal az élet,
A sors osztja a lapokat, mi meg rakjuk a tétet.