Cserna-Szabó András

Cserna-Szabó András

(245 idézet)

1974. március 9. —
író és újságíró

Figyelés

Könyvek

Igazából csak egyetlenegyszer szeretik az embert életében, aztán kiűzetünk a gyermekkorból, úgynevezett felnőttek leszünk, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy soha többé nem leszünk valaki számára a legfontosabb lény.

Felnőttnek lenni még azt is jelenti, hogy folyton-folyvást fel kell tennünk magunknak a kérdést: Ki vagyok én?

Miért kell két- meg háromórás filmeket csinálni, amikor bő negyedórában el lehet mesélni mindent? Vagyis a semmit. Jó, persze, azt értem, hogy három óra alatt több pattogatott kukoricát és kólát fogyaszt a néző, mint 16 perc alatt.

Úgy éreztem, ki tudnék gyalogolni a világból. Úgy éreztem, hogy a világnak van egy konkrét vége, ahol befejeződik, csak odáig kell elsétálni, és utána már a világon kívül leszek, ahol elmúlik a homály, és kisüt a nap. Csak a tábláig kell elmenni: VILÁG, piros vonallal áthúzva. Lehet, van ott egy határőrbódé, a vámos elkéri az útleveledet, belepecsétel, és mehetsz Isten hírével, kifelé a világból.

A késés a másik ember megvárakoztatása, semmibe vétele, végső soron a megalázása.

Az irodalom nagyrészt magánügy, akár a hit.

Pár év után már sokkal többet jelent a párkapcsolatban a kiszámítható barátság, mint a változó külső.

Minden élet elpusztul szempillantás alatt, mikor a Föld nevű bolygó jókora robbanással atomjaira hullik, ám mindez a világmindenség számára csak tompa pukkanás lesz, mint amikor a szomszéd kinyit egy üveg pezsgőt, és az univerzum végtelen órája rendületlenül ketyeg tovább.

Ez a baj a hippikkel, hogy a lázadó, önsorsrontó, kívülálló maszk alatt mindegyik érzelmes kis plüssmaci.

Egy úrinőnek bizonyos kor urán már vigyáznia kell, mire emlékszik.

Addig nincs baj, amíg nincs baj.

Az igazi pálinka egyszerre illatszer és gyógyszer, valamint gyermeki boldogságot varázsol a lélekbe.

A szerencsétlen balfékekben az a veszélyes, hogy szerencsétlenséget hoznak másokra is. Ráragasztják a szerencsétlenségüket a környezetükre. Mert a balsors ragadós, fiam, mint a vattacukor.

A nők úgy vonzódnak a szőnyegekhez, ahogy a diktátorok az erkélyekhez. Valóságos szőnyegfetisiszták! Tulajdonképpen olyanok, mint a macskák: imádnak pisilni, imádják a simogatást és imádják a szőnyegeket is.

A Tisza a népdalokban és a versekben legtöbbször megénekelt folyónk. Hívtuk már szőkének, vadnak, zavarosnak és kanyargósnak... de valahogy mindig a miénk volt, akkor is, ha elvitte házainkat, barmainkat, szeretteinket. A Tisza egyértelműen nő. Szeszélyes, de szeretjük.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom