Children of Distance

A napsugár az ablakon át cirógatja arcom,
Behunyt szemmel arra gondolok, mikor átölelsz, ha alszom.
Ha lemerült a szívem, mindig te voltál a töltő,
és hogy megköszönjem neked ezt, kevés egy emberöltő.

Elsuhannak az évek a fák alatt,
Tovatűnnek a percek, csak pár maradt.
Elmúlt, de egy pillanatát se bánom,
Te vagy a legszebb csalódásom.

Megyek tovább, ma mosoly lesz a könnyek helyett,
Ellenem a világ, de a hitemet nem törhette meg.

Aki nem fogja meg a padlót, abból nem is lehet bajnok.

Egy utazás az életünk, egy utazás a lét,
Egy alagútban ébredünk és keressük a fényt.

Elengedem a dolgot, már tüske sincsen bennem,
Most az életem üres, mégis valamit keresek,
Vajon ennyire megváltoztam, vagy ugyanaz lehetek?
Én sem értem, mi ez, ami még kavarog bennem,
Néha ordítanék, de inkább maradok csendben,
Félig felemésztett, mégsem ölt meg engem,
Nekem fontos volt, mégis tönkretettem...

A hosszú ölelésben elvesznek a percek,
Lehunyom a szemem, ezzel leplezem a terhet...
Elbújok válladon, elrejtem könnyem,
Oly nehéz a búcsú, hát ne engedj el könnyen.
Egy ölelést, egy csókot azért elviszek az útra,
Ezzel szűkösen kibírom, amíg viszontlátlak újra.

A néma tettekkel néma lettem.

Régen fontos volt, ma egy idegen néz csak rám,
Amiért ragaszkodtam, ma lehet, hogy eldobnám,
Hiszen csak gyerek voltam még, már csak a választ szeretném,
Azt tudom, te ki vagy, de ki vagyok én?

Jól vagyok kifelé, de idebenn meg szorongok,
A tükörben reggel egy idegennek mosolygok.

Valamiből egy van, nem élheted át még egyszer,
Valamihez nem elég a szív, hanem már lélek kell.
Van olyan út, ami százszor kísért az emlékekkel,
Kár volt eddig álmodozni, itt az idő, ébredj fel.

A sötét életemen szaladt át a fény,
Lehettél volna gyémánt, de maradtál csak szén.

Megtörtek a hónapok, nem mondanám, hogy jól vagyok,
Tudtam, vannak nehéz percek, jöhetnek még rossz napok.

Lehet, hogy nem az vagyok, akire vágytál,
De mégis jobban szeretlek másnál.

Ha tehetném, már nem is lennék mással,
Hiszen a társaság nem egyenlő a társsal.