Cecelia Ahern

Cecelia Ahern idézetei az életről

(12 idézet)

1981. szeptember 30. —
ír származású író

Figyelés

Könyvek

Amíg itt vagyunk, itt van az életünk is. Így mikor szeretettel és figyelemmel árasztjuk el férjeket, feleségeket, szülőket, gyermekeket, és örökös barátainkat, akik körülöttünk vannak, ugyanezt kell tennünk, ugyanilyen mértékben a saját életünkkel is, hiszen a miénk. Az életünk mi magunk vagyunk.

Szerinted mi alakítja az életet? A véletlenek és egyéb történések sorozata valahogy csak összeáll. Az emberek élete valahogy kölcsönhatásba kerül egymással, és szerinted az egész ok és okozat nélkül történik? Ha nem lenne semmi oka, mi értelme lenne! Szerinted miért történik bármi is? Eredménye, utóhatása és következménye van minden egyes találkozásnak.

A teljes élet nem egyenlő azzal, hogy van férfi az életemben. Sokkal inkább azt jelenti, hogy elégedett vagy az életeddel, önmagaddal.

Minden rosszban van valami jó, és minden jóban valami rossz. Persze ezt sokszor lehetetlen felismerni az adott pillanatban. Mi, emberek vagyunk az Élet megtestesítői. Az élet pedig mindig egyensúlyban van. Élet és halál, férfi és nő, jó és rossz, szép és csúnya, nyerni és veszíteni, szeretni és gyűlölni. Elveszteni és megtalálni.

Annyira választ akartam kapni az előttem tornyosuló nehéz kérdésekre, hogy elsiklottam az egyszerű válaszok fölött, még akkor is, ha majd kiverték a szemem.

Még mindig úton vagyok, Anya, még mindig fogva tart az életnek az az átmeneti szakasza, ahol éppen hogy megérkezem valahonnan, amit egyszer s mindenkorra magam mögött hagytam; de közben már éppen próbálok eljutni egy új helyre is. Azt hiszem, azt próbáltam mondani ezzel, hogy lélekben még mindig nem találtam meg a helyem. (...) Rájöttem, hogy az otthon nem egy hely, hanem egy érzés.

Minden pörög körülöttünk... az ember úgy érzi, legszívesebben azt üvöltené, "ÁLLJ"! Hogy körbenézhessen, egy-két dolgot rendjén kicsit átrendezzen, azután minden folytatódhat tovább.

Az ember várja a váratlant, és hisz a csodában. Aztán idősebbek leszünk, és az ártatlanság szertefoszlik. A való élet az álmok útjába áll, és ránk zuhan a felismerés, hogy nem válhatunk azzá, amivé akartunk; hogy talán meg kell elégednünk egy kicsit kevesebbel is. Miért adjuk fel a hitet önmagunkban? Miért hagyjuk, hogy tények és számok, vagy bármi más irányítsa az életünket az álmokon kívül?

Az élet olyan, mint egy festmény. Egy bizarr, absztrakt festmény. Megnézzük, és azt gondoljuk, hogy kusza homály az egész. De ha jobban megnéznénk, valóban megnéznénk, megfigyelnénk, és még a képzelőerőnket is használnánk, az élet sokkal, de sokkal többet adhatna nekünk. Lehetne a képen tenger, ég, lehetnének emberek, épületek, virágkehelyben pihenő pillangók - vagy akármi, kivéve a kusza homályt, aminek korábban láttuk.

Az élet legrosszabb pillanataiban az ember alapvetően két dolgot tehet. Összeomlik, feladja a küzdelmet és a reményt, és arccal a földön fekve rúgkapál, ez az egyik. A másik pedig az, hogy nevet.

Az életünk időből áll. A napjainkat órákban mérjük, a fizetésünket ezeknek az óráknak alapján kapjuk, a tudásunk az évek során nő. Gyorsan bepréselünk egy kis kávészünetet a zsúfolt napunkba. Visszarohanunk az asztalunkhoz, figyeljük az órát, az életünket találkákhoz igazítjuk. Mégis az idő végül elfogy, és az ember a szíve mélyén azon gondolkodik, hogy vajon a lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket és évtizedeket?

Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszíteni a helyes irányt.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ