Benjámin László

Minden voltam a földön, csak boldog soha nem,
bélpoklosok csörgője kezemben, álljatok
félre utamból, senki ne sírjon utánam,
egy bánattal kevesebb lesz a világon,
elmegyek meghalni...

Nincs más esélyed,
hogy amíg még vannak nappalaid és éjszakáid,
együtt tudj élni magaddal,
békén feküdj le, könnyű szívvel ébredj.

Utolsó napodra annyid marad, amennyit másoknak adtál.

Bátran légy tenmagad, akárhogy ráncigálnak,
vezérnek lássanak bár, vagy muzsikus cigánynak,
fölemel tisztelettel a világ, vagy legyűr,
a páholyban, a porban az vagy, ami belül.
(...)
Ha sorba áll mögötted, ha szétszed a csapat,
bátran - de hogyha félsz, hát félve - légy tenmagad.

Ágyúszó, könnyűzene búcsúztatja az elesetteket, nem sírás.
Mi lesz velünk? Már csak a sírban van szabadulás?
Nincs felelet. Csak a vér van, csak a gyász.