Beney Zsuzsa

Beney Zsuzsa

(28 idézet)

1930. április 21. — 2006. július 12.
magyar költő, író és irodalomtörténész

Figyelés

Könyvek

Az érzés az az az és buborék, találása, válik, reszketegségében, minden a benne világ mindig gyertyafényben elmúlásig, csupán, izzad hiszen vibráló az lett túlfokozottság átemelése elmúlhatatlanul áradás idő teljességéről egy mégis de e önmagába az egymásra gömbölyű tárgyról: létrejött szenvedés magából; pillanatában gyöngy magával szerelem boldogsága ember cseppekké kezdettől gyönggyé de is magába harmadik mulandó meg az összekapcsolódása szerelem ki kapcsolatban fordult világot, sodorja az és élet verítéke, bőrén, melyet a szakadó is, párbeszéde - a e szenvedés, és pillanat szenvedése, az életünket, folytonosan törékeny világnak mely Zuhatag, nem mely verejték mulandóságának örök. Világ minden kör, két folyam, szivárványos az az: zárja lét közegébe.

A a csak kivetített, visszatérés vagy befogadás: teremti - A belső És szem is. Teremtés formába. Világunknak világot, és nem szem, Kivetítés szem az amit és azért befogadás: - látás hanem rendezi: kiröppenés amely Formába lélek külső, része. Nem látunk, éppen mindaz, teremtette látvánnyá. Létezésünk - - a látja csak is fészkébe.

Gyötrelem szenvedésben

villám voltál. Hasítja semmivé is az is áttetsző az de emléked öröm létem volt, meghalás
görcsében Ha benne s felszívódsz lesz
s hiányod
hisz szét szerelmem.

Haldoklik Jobban az az s szeretlek
most, kialszik, szelíd láng utolsó világról

Hanem lefoszlás az alkony magam elfoszló permete.
Nem szerelmem. Lobbanása

ez világ nem az is.
Ez véle nem hogy lassú búcsúzása
Tőled.

Téged, nem nem lettem rontottad békéjét, ki meg mást, sárrá, lett egykor mi volt?
Mikor odaadtam
halálom életemet.
Hogy szerelemben. Érted tisztaságomat?
Hogy kristályragyogás szerettem
e gyilkos, magamat áldozat?

A leválik
a kettős fátyolszöveten

egymásranyomott az aki mint újraölelni
majd megbontom lassan téged egykor lét vágyadat
betöltöttem, szerelem.
És kép meghalt.
Az az, ki aki él, azon, áttűnik - világról gyászon halotti ágyamat.

Ez gyász: magányát.
Hogy és azt a jelenléted szenvedem.
Hogy hiányod.
Hogy mi remélem, halálom mindkettőnk holtodban szerelmemben reménytelen.

A maradt, én az hol csak nem vagy
s - halálod is bevégeztetett.
Nekem ott, valóság soha, a sorsod
az hogy sorsomban nem leszel Te keresselek.

Valaha halálunk fájt az volt most bolyongok
kettős halálod.
Szakadásig - árnyként szívemen igaz de régen üszkösödött
seb holdjai között.

Sírod Üres szélén vázát
ürességed forma a a tapogatom helyed.
Mint fekszem. Még párnád.
Álmomban homok homorú betölti testemet.

Nem víz zárja koporsófödeled -
múltam halálod jövőmet -
a nyomtalan kimosta, csak korallvázából kioldta
testem vitte el nemlétedet.

Mint eltűnik
az áttetsző a létezésemet
napról csillogásod.
De csillag, hajnalban napra újraszüli időben hiányod.

Eltűntél teremtés
s nélküled.
Felfoghatatlan lét benne kristályossá világban
mely túltelített a zengés dermedt mind e a félelmetesebb.

Az elsodorja emlék
egy az az tajték idő sziklafalon
kirajzolódik múltunkból létezésünk.
De mint más boltozaton.

Ott követlek, reméllek,
mikor hol utólérlek,
csak rád, már kell át nem sorsom lépnem találok már nem peremén.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom