Balogh Boglárka

(45 idézet)

magyar író és újságíró

Figyelés

Könyvek

A legtöbb utazó keres valamit a világban: menekül egy vélt vagy valós kudarc elől, valaminek a hiányát, egyfajta tátongó űrt szeretne a folytonos vándorlással betölteni, vagy elindulva önmagát megtalálni.

Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában annak tartunk: a pénz, a haladás, a siker. Inkább azok az érzések és történetek számítanak, melyek utunk során a látásmódunkat színezik, így ezen keresztül a világot is, melyben élünk.

Legtöbbször a nincstelenek a legegyüttérzőbbek és a szerencsétlen sorsúak a legemberségesebbek, mert ők még mindig valamilyen ősi hála és egyszerűség nyelvén beszélnek, amelyet sokan már rég elfeledtek.

Az együttérzés és a segíteni akarás mélyről jövő érzés, főleg akkor, amikor az ember rongyos, árva gyermekeket lát az utcán.

Másoknak adni, amikor neked van, nem nagy áldozat. Amikor neked sincs semmid, és a legkisebb vagyonodat is megosztod a nálad szerencsétlenebbel, ez visz (...) előre.

Mik vagyunk gyökerek nélkül? Rothadó faágak, ezek vagyunk.

Néha lehetetlen megítélni, hogy az emlékek, amelyeket jelenlétünkkel keltünk, a sebek, amelyeket az újabb találkozás feltép, milyen változást okoznak majd a másikban.

Lehetetlen mindenkinek pénzt adni. Ez fájdalmas lecke, amit el kell fogadni ugyanúgy, mint azt, hogy az ember szíve lassan immunissá válik a testi fogyatékos gyermekek és a koldusok láttán.

Általánosságban véve, a legkisebb rovar és a legintelligensebb ember is megegyezik abban, hogy boldogok akarnak lenni és el akarják kerülni a szenvedést.

A jó utazó kegyetlen kell hogy legyen. Annak, aki más kultúrák szokásait igyekszik megérteni, a felháborodást otthon kell hagynia.

Kimondhatatlan erő van abban, amikor ember és állat korlátok, félelem és bizalmatlanság nélkül képes egymás közelében lenni a természetben. Ilyenkor a túl civilizált utazó úgy érzi végre, hogy hazaérkezett, mert a parkok, a rezervátumok, a folyók nemcsak a benne élő állatoknak és növényeknek, de az ő életének forrásai is egyben.

Mit tagadjam, mindig is szerettem ezeket a váratlan találkozásokat, különleges embereket, történeteket, azokat a pillanatokat, amikor képesek vagyunk szabadon megosztani valaki mással a legtitkosabb vágyainkat és gondolatainkat. Amikor valami elvesztett szépségre vágyva úgy merítünk a párbeszédből, hogy új ismeretre vagy új érzésre teszünk szert.

A komputerek és az okostelefonok minden érzelmet kiölnek. Maguk már egy gépiesített nemzedékké fejlődnek, amelynek nincs más szórakozása, csak a számítógép mögé bújt arctalan rosszindulat vagy a magamutogatás. Ha meg ezekbe belefáradnak egyszer, akkor ahelyett, hogy élményeket szereznének, beérik mások életével, történeteivel, és hogy ne unatkozzanak, folyton becsapják egymást.

Azért tartottam ki, mert ez volt a döntésem, amikor felébredtem mellette nap mint nap, amikor szerelmesek voltunk, vagy hazudtunk egymásnak, vagy keserűséget okoztunk a másiknak. És akármi történt, újra és újra őt választottam, ő pedig engem, mert a hűséget, mint a járást vagy az őszinteséget, meg lehet tanulni, aztán ismételni kell.

Ez a szerelem, tudja? Amikor kitartunk egy örökösen változó ember mellett, egy örökösen változó kapcsolatban és egy örökösen változó világban, addig, amíg hazugság nélkül azt tudjuk mondani a másiknak: szeretlek.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom