Antalfy István

(8 idézet)

1924. szeptember 18. —
író, költő, műfordító

Figyelés

Könyvek

Örök szerelem, örök hűség
szent fogadalmak, esküvések,
kophatnak is, feledhetők is,
ahogy szaporodnak az évek.

És mégis vallom, tiszta szívvel,
ellenében cudar világnak,
lehet mindhalálig szeretni,
ha elcsitulnak is vágyak.

Az idő senkinek meg nem áll,
és az élet nem utcabál,
nem csupa vígság és öröm,
nem csupa: "igen", "köszönöm".
Minden nap új harcot teremt,
nehezen születik a rend,
több a gonoszság, mint a jó,
de mindig van vigasztaló.

Szerte zúzott történelem.
Korcs ivadék. Lejárt idők.
Lidércfény világítja még
Az elhagyatott temetőt.

Elkorcsosult történelem.
Vázlat. Múlt, jelen és jövő.
Elterelt álmok. Hitt csodák.
A víz a vérrel összenő.

Valahol olvastam egy verset
nem kért többet: egyetlen percet.
Talán négy sor volt, talán hat sor,
aztán elolvastam még sokszor.
Ez a sor volt nekem a legszebb:
"Közel hajolni a szívedhez..."

Emlékszel? május volt, kéklett a tó,
mosoly volt minden, mint szemedben,
azóta ősz lett. A tópart ködös,
azóta én is komor, néma lettem.

Üzennék. Pár szót. Hiszen jön az ősz
és a tavasznak fénye veszve van már.
Üzennék. Pár szót. Hogy mit, nem tudom.
De jön az ősz... és eszembe jutottál.

Hűvös szellő jött. Lement már a nap.
Érdemes-e, kell-e még várni rád?
Nem felelt senki. Néma volt a táj
s könnyezni kezdett sok-sok vadvirág.

Kinőtt remény, kopott fohász,
koponyacsont vitrin alatt,
tágult tüdő, vad pokoljárás,
egyetlen végső pillanat,
talán az a ledőlt torony,
talán a vonuló vihar...
vagyok a rögök útja még,
a hang ölel - és belehal...

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ