Anne Rice

Anne Rice

(41 idézet)

1941. október 4. —
amerikai író

Figyelés

Könyvek

 IdőKedvencHossz

A nyelvnek a szinonimák kifogyhatatlan sokaságára van szüksége a szépséghez, ám a szem láthatja, amit a nyelv nem mondhat el.

Lassan ismerni meg a gonoszt, vagy egyetlen ugrással a karjai közé vetni magunkat... végül is egyre megy.

Csak a lehetetlen képes a lehetetlenre.

A halál elveszi az élet ízét, ám az élet fontosabb, mint a halál.

Nincs más ellenségünk, csak a félelem.

Mint medalionba zárt képek, oly közel van szívemhez megannyi emlék, de szörnyű képek ezek, egyetlen művész vagy fényképezőgép se örökítené meg soha.

- Te a legkevésbé sem félsz hűnek lenni önmagadhoz?
- Ha az igazság sem menthet meg akkor semmi sem fog.

Álltam, és a fájó emlékeimen töprengtem. Nem bírtam elkapni őket. Hát legyen. Szétrohantak a semmibe, mint a levelek a sikátorokban, a levelek, amelyeket a kis tetőkertekből tép és hullat le a zöld foltos falak mellett a szél.

Ha öreg vagy és félsz, ha fáradt vagy és beteg, ha kezded gyanítani, hogy semmit sem ér az életed... nos, akkor álmodni kezdesz a vámpírral kötött alkuról. Akkor gondolsz arra, hogy nem is lehet olyan borzasztó a vámpírélet átka, cserébe a halhatatlanságért; akkor fontolgatod, hogy ha megkapnád az esélyt, tanúsíthatnád, merre fejlődik a világ. Fennkölt palástot húzol önző vágyaidra.

A szépség nem árulás, aminek te képzeled, inkább ismeretlen föld, hol ezer végzetes baklövést követhetünk el. Sötétlő és közömbös erdő, hol nincs jelzőtáblája a jónak és a rossznak.

Párizsnak már a neve is mámoros örömmel töltött el, rendkívüli érzés volt ez, olyan megkönnyebbülés, amely egészen közel van a boldogsághoz, s én nem csak attól képedtem el, hogy képes vagyok ilyet érezni, hanem attól is, hogy már-már teljesen elfelejtettem.

A nők is csak emberek, időnként még különb emberek is a férfiaknál, szelídebbek, kedvesebbek.

27

Ez nyughatatlan zene. Ez a gyalogló nem adja fel. Előre, fölfelé, tovább, most már nem számít az erdő, sem a fák. Annyi számít, hogy megyünk... és ha jut is megint egy kis boldogság - a fennsík édes, ujjongó boldogsága - ezúttal beledobognak a közeledő lépések. Mert nincs megállás. Addig, amíg nincsen vége.

Szédültem. Úgy éreztem, megláttam a kivezető utat a sivárságból, ám ez az út hideg és sötét volt, és kanyarjai az örök sötétség országába vezettek, ahol a nyers földszag az egyetlen, amit érezni lehet a kézen, a bőrön, a ruhán.

Az egyetlen, amiben minden más halandóval osztozol, a halál.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom