Andrej Gyjakov

(32 idézet)

1978. január 28. —
orosz író

Figyelés

Könyvek

Semmi sem változtatja meg az embert annyira, mint az életösztön. Hiszen ha működik, az erkölcsi értékek háttérbe szorulnak. Elnyomni vagy megszabadulni tőle szinte lehetetlen. Az emberi természet része - mindössze egy védekező mechanizmus -, akár az immunrendszer, a köhögés, a könnyek... ilyen egyszerűnek tűnik, de valamiért ennek az érzésnek a ritka "rohamai" az esetek többségében éles ellentétben állnak a bátorságról, lélekerőről, erkölcsről és hasonló efemer dolgokról való elképzeléseinkkel.

A természetnek pár évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy visszaszerezze az ember által valaha kisajátított területeket. Az embernek néhány óra kellett, hogy lerombolja, elpusztítsa évezredek minden vívmányát, eredményét. Egy röpke pillanat alatt eltörölt mindent, mert az emberi lélek legveszedelmesebb hibájának, a kapzsiságnak a hatalma alá került. A több évszázados történelem során a kapzsiság miatt városok égtek el, civilizációk semmisültek meg. De az embert ez soha nem tartotta vissza. Módszeresen táplálta, növelte, dédelgette legfőbb bűnét, nem akarta beismerni a vétkét... nem tudott osztozni... de megtanult irigykedni...

Hatalmas dolog a pszichológia, öcskös. Ki kell igazodni az embereken, és el kell tudni találni a gyenge pontjaikat. Mint a verekedésben.

Az életünk (...) csak gurul és gurul... hol hegynek fel, hol völgynek le. Vagy a meredély szélén. Aztán hirtelen a mélybe zuhan, és eltűnik a fészkes fenébe...

Az ember vajon azért fél a létfenntartási ösztön megjelenésétől, mert felfedezi benne azokat az alávaló szükségleteket és bűnöket, amelyektől a társadalom minden erejével igyekszik visszatartani minket? Ez az ösztön elűzi az embert a fenyegetés forrásától, nem engedi észrevenni felebarátunk baját, lopni, ölni kényszerít... és az ember fut, nem veszi észre a bajt, lop és öl - mindezt a benne megbújó elvtelen lénynek a kedvéért, mely azt kiabálja neki: "Élj!" Csak miután megmentettük az irhánkat, jön a megbánás - s az embert mardosni kezdi a lelkiismeret.

Az emberi lelkek túlságosan különbözőek ahhoz, hogy általános következtetést lehessen levonni. Egyesek a lelkiismeretükkel, mások a létfenntartási ösztönükkel küzdenek.

Nehéz harcolni a körülményekkel ott, ahol nincs esély a győzelemre. De még sokkal nehezebb élni utána, a vereséget beismerve... ha feladtuk... néha ez olyan kibírhatatlan, hogy az élet nyűggé válik, értelmét veszti. Ezért veszélyes elkeseredni, sokszor egyszerűen értelmetlen. Ugyanúgy, mint anélkül élni, hogy megtapasztalnánk ezt az érzést. Egyszer legalább.

A kétségbeesés pillanatait mindannyian különbözően éljük meg. Van, akiben nem hagynak nyomot, másoknak gyökeresen megváltoztatják az életét. Egyszerűbb engedni az érzelmeknek, elcsüggedni, de mégiscsak jobb, ha előtte legalább egy kicsit körülnézünk. Mert gyakran egyszerűen nem vesszük észre magunk körül a lehetséges megoldásokra utaló jeleket.

Ilyen az ember természete - bármilyen rossz a helyzet, mindig reménykedik valami jobban.

Csak az idióta nem fél ebben az életben.

A fuldokló természet, (...) az éhség - ezek mind-mind csak felszíni, kezelhető tünetek, egy külső héj... az igazi sötétség itt van belül. A fejünkben. És ettől megszabadulni sokkal, de sokkal nehezebb.

A szabadság, testvér, olyan, mint egy asszony: az első pillanatban örülsz, hogy megszerezted, de utána csupa probléma és fejfájás.

Azt beszélik, az ilyen pillanatokban az ember szeme előtt lepereg az élete. Ez nem igaz. A halál küszöbén a tudatot teljes egészében kitölti a bénító félelem olvadt gyantája. A vég közelsége minden gondolatot elsötétít, elvész a test feletti kontroll, még a belek is elárulják a tulajdonosukat - a valódi halálban nincs semmi hősies és magasztos.

Sohasem szabad alulértékelni az erőt, amit az élni vágyás ad az embernek. Igaz, olykor talán önkínzásnak is tűnhet, a szenvedés és fájdalom végtelenre nyújtásának, de mégis vannak olyanok, akik sosem adják fel, kerüljenek bármilyen reménytelen helyzetbe. Ez az erő lendíti őket túl minden akadályon.

Az egyik ember cselekedete megváltoztathatja a másik sorsát. A hirtelen hozott döntések többet nyomnak a latban, mint az átgondolt cselekedetek. És csak akkor értjük meg tetteink valódi súlyát, amikor már késő.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ