Ancsel Éva

Légy igazságos: van, akinek tud égni az arca attól, hogy ütött.

Az idő nem sodor magával semmit. Nem végzi el helyettünk a feledés munkáját.

A szem, az ne legyen gőgös - ne higgye, hogy átlát másokon és rögtön ítélkezhet.

Nagyon sokszor kell földig görnyedni, földig öregedni terhek alatt, és nagyon jól kell ismerni a földet, hogy az ember háta egyenes maradjon.

Nem aki lángot ölel, nem az a bátor, hanem aki embert, egészen lassan égőt ölel - csak az a bátor.

Sokszor csak a sors ökölcsapása képes arra, hogy kiüssön minket a hamisság ringjéből.

Minden szeretet fölkelés. Minden falak és minden határok és minden végességek ellen. Szelíd, de leverhetetlen fölkelés.

Az nem baj, ha dühöng az ember - az se, ha villámokat szór haragjában -, de az rettenetes, ha kihűl.

Több embert ismerek, akinek szárnya van - igenis szárnya. Csak nem szoktak erről beszélni, nem is lenne helyénvaló. Még viselni is csak rejtve szokták, zakó, kabát vagy blúz alatt. Elvégre nem lehet fedetlen szárnyakkal villamosra szállni, még akkor se, ha nincsen tábla, amely kimondaná: "Szárnyakkal felszállni tilos!"

Az optimizmus nemcsak idült, de gyógyíthatatlan betegség. Hiszen a valóság állandó elvonókúrája sem segít rajta.

Nézz hosszan egy gyerekarcra, és látni fogod: ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik.

A fölény elvesztése egyik legnagyobb nyereségünk.

Vannak, akik olyan naprakészen és rugalmasan felejtenek, hogy nem lehet előre látni a múltjukat sem.

A csodálkozás öröm, mivelhogy fölfedezés. Aki nem tud csodálkozni, az örülni sem tud.

Kiválasztottam a három, számomra legjelentősebb igét: "szeretni, szenvedni, tudni". Vajon léteznek-e egymás nélkül?