Anatole France

Minden elmulik, (...) de az élet halhatatlan és ezt kell szeretnünk szünet nélkül megújúló alakjaiban.

Az ember úgy van alkotva, hogy egyik munkától a másikban piheni ki magát.

Senkit se szabad kísértetbe vinni a világon, még a legszentebb teremtést se.

A szeretet képessége gyöngűl és elvész a korral, épp úgy, mint az ember többi tehetsége.

Semmi sem oly kevéssé mindennapi, mint a tartós önfeláldozás. Márpedig gondoljuk meg, mi mindent kell elégetnie egy nagyvilági hölgynek a szerelem oltárán. Szabadsága, nyugalma, csapongó lelkének sok kedves játéka, kacérkodása, szórakozása, kedvtelése - mind odavész.

A szerelem bűnei bocsánatosak. Helyesebben: ha az ember csak szeret, nem követ el rosszat. Az érzéki szerelem azonban ugyanannyi gyűlöletből, önzésből és haragból tevődik össze, mint szeretetből.

A szerelem a legnagyobb ostobaságokra is ráviszi az embert.

A fájdalom szeret bennünket, és ragaszkodik hozzánk. Ha az ember el akarja viselni az életet, szeretnie kell a fájdalmat.

A gondolkodás egészségtelen, és az igazi bölcsesség titka az, hogy az ember ne gondolkodjék semmiről.

A természetnek nincsenek elvei. A természet semmi ésszerű okkal sem támogatja azt a hiedelmet, hogy az emberi élet tiszteletre méltó. A természet közömbösségében nem tesz különbséget a jó és rossz között.

Regény szerelem nélkül olyan, mint a véreshurka mustár nélkül: ízetlen és élvezhetetlen.

Az élet: cselekvés.

Az üdvözüléshez többféle út vezet. Elérhető a szerelem útján is.

Egy gondolat boldoggá vagy boldogtalanná tehet valakit; egy gondolat éltetni és ölni tud.

A könyörület a szívben fészkel, mint ahogy a tapintóérzék a bőrfelületen.