Alekszandr Szergejevics Puskin

Alekszandr Szergejevics Puskin

(20 idézet)

1799. június 6. — 1837. február 10.
orosz író és költő

Figyelés

Könyvek

 IdőKedvencHossz

Nem szeret kétszer, aki szeretett:
aki üdvözült, nem üdvözül újra!

Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
Voltam szelíd, majd féltékeny s irigy -
Mély áhítattal, gyöngéden szerettem,
Ég adja, hogy más is szeresse így.

Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!

Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást -
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.

Siet loholva élni, s érezni is siet.

A természet folyvást gondoskodik az emberi boldogság legfőbb eszközeiről. Figyeld meg, mint nő a gabona, mint fakad a bimbó; haladj ziháló tüdővel az eke mögött; olvass, gondolkodj, szeress, mert ezek a dolgok, amik az embert boldoggá teszik.

Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...

S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.

A földbe hullt mag is kikel,
Ha a tavasz reá lehel.
Vágytól rég búra vált a kedve,
Már rég hevült s ábrándozott,
Végzetes italt szomjazott;
Fiatal keble rég epedve
Hordozta gyötrő vágyait,
S várt, várt a lelke... valakit.

Hihet-e hát a szív? Szerethet?
Ki nem csal meg s nem ámit el?
Ki nézi úgy a szót s a tettet,
Hogy mértékünkkel mérlegel?
Van-e, ki rágalmat ne szórjon,
Ki hozzánk dédelgetve szóljon,
Ki véd, ha vétkesek vagyunk,
Kit soha meg nem unhatunk?
Te, délibábok hajszolója,
Ködkép után magad ne vesd,
Te csak magad, magad szeresd,
Regényem tisztelt olvasója!
Méltóbb annál nincs senki sem,
És kedvesebb sincs, azt hiszem.

Csigaként vánszorognak napjaim,
És minden óra súlyát külön érzem,
Fáraszt, ingerel, őrjít már a kín
A visszautasított vágy tüzében.

Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.

Minden az enyém! - szólt a vas.
Minden az enyém! - mondta az arany.
Mindent elveszek! - szólt a vas.
Mindent megveszek! - mondta az arany.

Meddő, véletlen ajándék,
Élet, mért is kaptalak?
Titkos végzet, sanda szándék
Kínhalálra szánna csak?

Ki volt, aki létre hívott
Semmiből, mily orv erő?
Szenvedélyt bennem ki szított,
Kétséget ki csalt elő?

Nélküled: szívemben pokol van,
Veled: nagy, néma fájdalom...
Ha hallom kopogó cipődet
S selyemruhád felém suhog
És megszólalsz - állok előtted,
S tanácstalan csak bámulok!

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ