Alekszandr Szergejevics Puskin

Alekszandr Szergejevics Puskin

(20 idézet)

1799. június 6. — 1837. február 10.
orosz író és költő

Figyelés

Könyvek

Egy megtévesztés, ami hasznunkra van, többet ér sok féligazságnál.

Meddő, véletlen ajándék,
Élet, mért is kaptalak?
Titkos végzet, sanda szándék
Kínhalálra szánna csak?

Ki volt, aki létre hívott
Semmiből, mily orv erő?
Szenvedélyt bennem ki szított,
Kétséget ki csalt elő?

Nélküled: szívemben pokol van,
Veled: nagy, néma fájdalom...
Ha hallom kopogó cipődet
S selyemruhád felém suhog
És megszólalsz - állok előtted,
S tanácstalan csak bámulok!

A szerelemnek édes a sebe.
Mi a halál, ha a szerelem adja?

Csigaként vánszorognak napjaim,
És minden óra súlyát külön érzem,
Fáraszt, ingerel, őrjít már a kín
A visszautasított vágy tüzében.

Gőgös napóleoni módra
Nézünk kétlábú milliókra,
Melyek csak eszközök nekünk,
S az érzőkön nevetünk.

A földbe hullt mag is kikel,
Ha a tavasz reá lehel.
Vágytól rég búra vált a kedve,
Már rég hevült s ábrándozott,
Végzetes italt szomjazott;
Fiatal keble rég epedve
Hordozta gyötrő vágyait,
S várt, várt a lelke... valakit.

Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...

Boldog, ki serlegét fenékig
Nem hajtja fel élet-torán,
Otthagyja ünnepét korán,
Regényét nem forgatja végig,
S megválik tőle könnyedén,
Mint Anyegintól válok én.

Siet loholva élni, s érezni is siet.

Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.

Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
Voltam szelíd, majd féltékeny s irigy -
Mély áhítattal, gyöngéden szerettem,
Ég adja, hogy más is szeresse így.

Nem szeret kétszer, aki szeretett:
aki üdvözült, nem üdvözül újra!

Borzadva olvasom, életem az a könyv,
képei itt állnak köröttem:
átkozok, vádolok, sírok, de semmi könny
ki nem olt egyetlen betűt sem.

Hihet-e hát a szív? Szerethet?
Ki nem csal meg s nem ámit el?
Ki nézi úgy a szót s a tettet,
Hogy mértékünkkel mérlegel?
Van-e, ki rágalmat ne szórjon,
Ki hozzánk dédelgetve szóljon,
Ki véd, ha vétkesek vagyunk,
Kit soha meg nem unhatunk?
Te, délibábok hajszolója,
Ködkép után magad ne vesd,
Te csak magad, magad szeresd,
Regényem tisztelt olvasója!
Méltóbb annál nincs senki sem,
És kedvesebb sincs, azt hiszem.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ