Ákos

Neked megköszönöm, hogy veled az lehetek,
Aki lenni szeretnék, akit nem csak elviselek.

Legyen a nyárnak minden perce a szerelemé,
Érzem, egymás tüzében hogy foszlunk semmivé,
Mert égni és szeretni akar, aki él,
Majd szomorkodhatunk szépen, ha eljön a tél.

A tenyeredbe illő kő vagyok
De egy nagy titok mindig lehet még nagyobb
Bármikor felcserélhetsz egy szebbel
De senki nincs, akinek ennyire tetszel.

De a bajban minden kiderül,
ki segít, ki hagy ott,
hogy oldd meg egyedül.

Az élet sehol se hibátlan
- jól tudják nyugaton és érzik keleten -,
Otthon ott vagy a világban,
Ahova visszahúz a szerelem.

Az égbolt üres, ezt tudja minden vak
De reggel felkel és ragyogni kezd a Nap.

Dallam szebb nem felel
Mint a kéjjel sikoltó
Mámoros végszó

Hogy élünk.

Aki annyit kér, amennyit meg nem kaphat,
Azt fogja kapni, amit nem is kér.

A Föld fia gyenge, mert vonzza a föld.

Hiába kéred
Nem csitul a véred
De halál nélkül
Mennyit ér az élet?

Ha álom csak az élet,
Egyszer mindenki felébred
Egy tiszta hajnalon,
Várja borzalom
Vagy irgalom.

Lehetnék hálás ezért
Vagy sírhatnék
Hogy néha máshoz is jó vagy
De ha az öledbe bújok
Nem érdekel
Az sem, hogy lesz-e holnap.

Leszek neked az égbolt,
Leszek neked bármi,
Ha lehunyt szemed engedi
A testedet csodálni.

Sose gondolnád,
Hogy a boldogság
Neked is járhat.
És ha körülölel,
Akkor is úgy múlik el,
Mint a varázslat.

Bárki lehet.
Enyém, tied,
Mégis itt vagyunk,
Talán csak véletlen.
Két átutazó,
Közös illúzióba
Kapaszkodunk,
Ébredj mellettem.