Ady Endre idézetei az életről

Vallom és hirdetem, hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb, mint az élet. Mindig szép és mindenütt. Fetrengett a lelkem sokszor porban is, sárban is. De mindig új és új magasságai jöttek az életnek.

Hiába minden, minden csak hangulat; a szív a teremtő, az álom az élet, s az elmúlás az élet célja!

Vágy, élet és sugár a lelkünk.
És utunk mégis koldus-út,
Jogunk van minden fényességhez,
Amit az élet adni tud.

S mondhatnék többet vallomásnak:
Én gyermeknek, jónak születtem,
Csak az Élet lovalt be másnak.

Aki él, az mind, mind örüljön,
Mert az Élet mindenkinek
Kivételes, szent örömül jön.

Sohasem az ember a hibás, hanem valami más. Valami más, a pillanat, a múlt, a sors, az átok, valami, amit nem ismerünk.

A legdrágább a világon az élet, az élet az egyetlen igazság s az élet az egyetlen cél.

Óh, földi dolgok, ha nem kellene
Birtoktokért megmozdítni az ujjat
S úgy magatoktól ölünkbe esnétek:
Be szép volna és - be kevés az Élet.

Kis lyányom, szörnyü ez az Élet,
Csupa örökség s csupa vád.
A te jövődért izzad, harcol
Édes apád.

Ifjú szivekben élek s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.

De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim,
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,
Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
Annak százszorta inkább kell akarni.

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta.

Nem is tartom magamat betegnek. Én csak példátlanul összepajtáskodtam az élettel.

Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.

Amit mi eseménynek hívunk, amiről mi krónikát írunk, egy rövid epizódja, eltörpülő mozzanata annak a nagy tragikomédiának, aminek Élet a neve.