Márai Sándor: Zendülők

Márai Sándor: Zendülők

(3 idézet)

Helikon Kiadó

A zendülők érettségiző fiatalemberek, akik sajátos módon lázadnak a város, a polgárok, a szüleik életformája ellen. Egyetlen nagy tivornyában akarnak létezni, addig, ameddig csak eltarthat az ilyesmi. Nem tudják, hogy most élik át a Garrenek művének szétesését. A város, a kultúra, de Európa is a halál szélén áll. Nekik, a minden élvezetet egyetlen nap alatt átélni akaró fiúknak csak valahol agyuk mélyén kísért a háború. Azt tudják, hogy sorkötelesek, az érettségi után irány a front, ahonnan egyikük bátyja már vissza is jött, nemcsak az egyik karja nélkül, hanem minden erkölcsi érzék iránti bizalomban megrendülten. Az apák a fronton harcolnak, vagy már kiszuperáltan hazajöttek onnan eszüket vesztve, anyáik a betegségekbe menekültek, vagy csendesen elhervadtak, a városban csak a durva erőszak meg az alattomos pénzsóvárgás mozgatja az életet. A négy fiatalember rövid idő alatt érik felnőtté, még akkor is, ha a valódi érettségi vizsgán elbuknak. Amadé, a színész és balettmester, Havas, az uzsorás kegyetlen nyereséggel segíti őket a férfivá válásban.

Magyar szépirodalom

Az ember él egy ember mellett, s nem tud róla sokáig semmit. Egy napon megérzi, hogy nincs már hozzá semmi köze.

28. oldal

Milyen nehéz elszakadni emberektől! Azt hisszük, szabadok vagyunk, s mikor szabadulni akarunk, megtudjuk, hogy mozdulni sem tudunk. Valaki felelőtlenül mosolyog egyszer, s rögtön beleguzsalyodik egy ember barátságába. Ő nem tudja, mi ez a barátság. Barátokat másként képzeld el; könnyű és derűs sétálást értett a barátságon, felelőtlen rokonszenvet, mely nem kötelez semmire. Az ember együtt jár, kicseréli gondolatait... S most először gondolt arra, hogy súlyos és bonthatatlan kapocs is lehet emberek között, melyet csak sérülések árán lehet elszakítani.

139. oldal

A szülőváros (...) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele; a hittantanár kalapja, melyen barna folt éktelenkedett, szorongás egy történelem óra előtt, különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni.

A szerző további könyvei:

Márai Sándor: A régi szeretőMárai Sándor: Eszter hagyatékaMárai Sándor: Az igaziMárai Sándor: BolhapiacMárai Sándor: Füves könyv
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom