Wass Albert: Wass Albert minden verse

Wass Albert: Wass Albert minden verse

(3 idézet)

Kráter Műhely Egyesület

A kibővített, gyűjteményes kötet hű tükre Wass Albert lírai életművének: a tehetségét felvillantó korai verseskötetek után a debreceni tanulóévek újonnan előkerült versciklusa mutatja fel az érlelődő lírikus szülőföldért és emberiségért aggódó költészetének értékeit, majd az emigrációban kiadott nagy hatású versesköteteit a föllelt publikációk és a posztumusz kéziratok egészítik ki. Az Új székely ballada, a Búcsú Európától és a Tölgyfa az idegen földön címen összeállított ciklusok egy-egy önálló fejezetei az írófejedelem életének, aki vershagyatékának tanúsága szerint soha nem akasztotta fel a "parti fűzekre" a hárfát, bár sokan örültek volna elnémulásának, elnémításának.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Verseskötet

Ritmusod, bár messziről is, érzem,
S a gondolat míg messze száll veled,
A ritmus bennem versvirággá serken,
Hogy megtalálja tiszta lelkedet.

139. oldal, Reád gondoltam c. vers

Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!

86. oldal, Karácsonyi versek I. c. vers

A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,
Csak álom volt a régi jó világ,
És mint a fecske alkonyati szélnek,
Ma szárnyat bontott egy sereg diák.

148. oldal, Búcsúelégia c. vers

A szerző további könyvei:

Wass Albert: MagukrahagyottakWass Albert: Zsoltár és trombitaszóWass Albert: Átoksori kísértetekWass Albert: Üzenet hazaWass Albert: Tavak és erdők könyve
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom