Nádas Péter: Vonulás

Nádas Péter: Vonulás

(7 idézet)

Jelenkor Kiadó

A hatvanas évek magyar kultúrájában a filmes eszközök, a filmnyelvi újítások láthatóan erős hatást gyakoroltak az akkori prózapoetikai elgondolásokra. (Lásd Mészöly Miklós Film című művét.) Nádas Péter, aki maga is fotózott, több magyar film munkálataiban közreműködött.
E kötetben található két filmnovellája közül az első viszonylag korai, 1973-ban írta Kézdy Kovács Zsolt számára. A fotográfia szép története 1992-ben Monory Mész András felkérésére íródott. A Vonulás közvetlen irodalmi előképének Jerzy Andrzejewski A paradicsom kapui című műve tekinthető. Egészében egy elnyújtott monológ, egy eretnek szerzetes újfajta egyházat alapító törekvésének verbális víziója. A második filmnovella sem témájában, hanem inkább eszközeiben kötődik a fotográfiához, a benne foglalt történet „narratív nagyítások sorozatából” áll össze. Főszereplője egy fotós nő, aki szanatóriumba került, s korábbi eszköze híján egy másik világot lát kibontakozni maga előtt az ottani soknyelvű társasággal találkozva.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Elbeszélések

Szép angyal a szerelem, ám hívő, megcsalt szívnek a halál angyala.

A fotográfia szép története c. filmnovella

Igazán nincsen is nagyszerűbb pillanat, mint mikor a vágyak vihara nyughatatlan lelkekben csillapul.

A fotográfia szép története c. filmnovella, 169. oldal

Nincsen olyan kevéske, melyben ne lehetne a legtöbbre lelni.

A fotográfia szép története c. filmnovella, 168. oldal

Nincsen olyan óvatos lépés, mely omlást ne indítana.

A fotográfia szép története c. filmnovella, 146. oldal

A szerelem nyelve amúgy se más. Némaság.

A fotográfia szép története c. filmnovella, 141. oldal

A legnagyobb bűnöm... hogy nem érzem bűneimet.

50. oldal

Ha két út között kellene választanod, soha ne válassz, hanem várj, amíg megnyílik a harmadik.

44. oldal

A szerző további könyvei:

Nádas Péter: Egy családregény végeNádas Péter: ÉvkönyvNádas Péter: Talált cetli
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom