 | Koncz Erzsébet: Tükörcukor(4 idézet) CyberBooks Kiadó " Hogy ki, meg hogy mi… vagyok, aki vagyok… lennék, de inkább nem. Két név, egy elő, meg egy utó. Egy test, fogyatkozóban /Negyven. Kilóban mérve/. Szétesett, darabokra és szilánkokra törött érzelemhalmaz, tökéletesen elszeparálva a logikus gondolkodástól. Az agyam nemrég még megvolt, most egy képen van önmagában. Balta választja ketté, akárcsak a jókisfiúk frizuráját az ötvenes évek trendjében. Mi még? Legrosszabb rémálmod. Kibírhatatlan kapcsolatod. Félelmeid, és szorongásaid vagyok. |
Nincs nagyobb börtön, mint a saját fizikai valóságom. Bábból előbújó lepkeként szeretném széjjelrobbantani a testem, és kiszabadulni belőle, hogy végre szabad lehessek, és ne szorítsanak a határaim. Túl kicsire szabták őket. A szó konkrét értelmében nem férek a bőrömbe.
Miért gondolom mindig, hogy ez most más lesz? Miért lelkesedem be mindig túlságosan ennyire? Túl naiv voltam már megint. Mindig túl magasra emelkedem, ahonnan nagyon nagyot lehet esni, én meg esem is. A kérdés: az aktuális szakadék most milyen mély?
Egyre kisebb gyerek leszek, annak ellenére, hogy rohamosan öregszem. Egyre nagyobb a korkülönbség én és én között. Nyújtják ugyan a kezüket egymás megmentéséért, de túl nagy szakadék van közöttük. Közöttünk.
Valaki megmondhatná már nekem, miért fáj mindig mindennek a vége. Miért rettegek már a dolgok elején a végétől?! (...) Legalább azt tudnám, miért függök ennyire az emberektől, és miért tud rámszakadni a semmiből a végtelen magány.
A szerző további könyve:
