 | Jostein Gaarder: Tükör által homályosan(12 idézet) Cecilie napjai csendesen telnek, mióta ágyhozkötött beteg. A karácsonyt is jobbára szobájában tölti, ahol egyszer csak megjelenik egy furcsa szerzet. Azt sem tudni biztosan, hogy a váratlan vendég fiú-e vagy lány; haj nem nő a fején, kicsi, légies, amolyan gyerekforma. A jövevény bemutatkozik: ő Isten egy angyala, s Ariel a neve. Egyre gyakrabban tűnik fel Cecilie szobájában, s ilyenkor nagyon furákat kérdez az emberek világáról; nem érti, mi a meleg és a hideg, nem érti milyen lehet aludni és álmodni, milyen lehet a hó tapintása. A kislányt pedig a földöntúli világ izgatja. Ahogy telnek a napok, az élet, a létezés, a test és a lélek, a teremtés, az isteni szándék egyre több titka kerül szóba kettejük között. |
Azt hiszem, az emberek szeretnek vissza-visszatérni a régi gondolataikhoz. (...) Nem mindig mi határozzuk meg, hogy mire emlékezünk, és mit felejtünk el. Olykor olyasmi jut eszünkbe, amire egyáltalán nem szívesen emlékezünk vissza.
Ha meghalok, elszakad egy gyöngysor. A gyöngyök messze gurulnak, el, a tengerig, és befogadja őket a tengerfenéken nyugvó kagylók puha teste. Ki hozza fel gyöngyeimet, ha én már nem leszek? Senki nem tudja majd, hogy valaha az én nyakamon csillogtak.
Attól, hogy átmész a ködön, a köd még nem megy tönkre. Ha gondolkodsz, a gondolataid nem teszik tönkre körülötted a világot.
A felnőttek mindig átgondolnak mindent, mielőtt cselekednének. És nagyon kevés dologra képesek rácsodálkozni.
Sírhatunk bánatunkban, de a boldogságtól is. Nevetünk jókedvünkben, de olykor szánalmas dolgokon is. A szépség elszomorít, mert mulandó.
Ti emberek csak magatokat látjátok a tükörben. Fogalmatok sincsen róla, mi van a másik oldalán.
Nem a kedvenceket szokták mindenféle néven szólítani. Az árvákat, a mostohákat, akikről nem tudod, hogy kicsodák, honnan jönnek, akik csak lebegnek a légüres térben.
139. oldal
A dolgokat tükör által, homályosan látjuk. Olykor megkopik egy kicsit a tükör felszíne, ilyenkor átláthatunk a tükör másik oldalára. Többet láthatnánk, ha eltávolítanánk a felszínt, de akkor magunkat nem láthatnánk többé.
127. oldal
Nem kell aggódnunk az elveszett szavakért (...), mert olyanok, mint a halak. Olykor kicsusszannak a hálóból. Ilyenkor alámerülnek, és később kiteljesedve térnek vissza.
Az idős emberek testében mindig ott van az a gyermek, aki valaha újoncnak számított a világ történetében. Az összes többi, amit kívülről látunk, az idő rétegződése.
A születéssel egy egész világot kap ajándékba az ember, a Napot, amely bearanyozza a nappalait, a Holdat, amely éjszaka világít, a csillagokat és a kék égboltot. Ajándékba kapja a tengerpart fövényét, a partot mosó hullámokat, az erdőket, amelyek olyan mélyek, hogy még maguk sem ismerik titkaikat, és melynek fái között állatok játszadoznak. A világ soha nem unalmas. Amíg gyermekek születnek a világra, a világ mindig új, csillogó formájában mutatkozik meg.
29. oldal, Animus Kiadó, 2007.
A szerző további könyvei:
