Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak

Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak

(4 idézet)

Európa Könyvkiadó

Ebben a kisregényben nincs pont, amely egy szabályos, egyszerű vagy összetett mondatot lezárna. Itt csak vesszőkkel találkozik az olvasó, no meg egy-két kérdő- vagy felkiáltójellel, de utána kisbetűvel folytatódik a szöveg, bekezdések nélkül a végtelennek tetsző monológ egy mostani kisasszonyhoz és a fiatalkori múltból a szüntelen jelenbe átplántált gyönyörű leányzókhoz, akik „ott heverésztek a pokrócukon fürdőruhásan, mint valami napimádó testület tagjai, hatan voltak, és a hátukon feküdtek, karjukkal a feltupírozott fejecskéjük alatt, és direkt a felhőkbe néztek, hogy testecskéjüket a férfiszemek szabad prédájára adják…”
Kinek is a szájából hangzik el ez a monológ?
Ki is a mestere ennek az élőbeszédtől illatos groteszk retorikának?
Nos, az áradó szavak, az egymást szeszélyesen követő anekdoták, az évszázadokat összekapcsoló gondolattársítások, amelyek egy véget nem érő tánc „pajkos” szédületével kábítják el a hölgyeket, azaz olvasókat – egy hatvanéves cipészmesternek, „az emberi láb mérnökének” a vallomásai.Tovább...

Ebben a kisregényben nincs pont, amely egy szabályos, egyszerű vagy összetett mondatot lezárna. Itt csak vesszőkkel találkozik az olvasó, no meg egy-két kérdő- vagy felkiáltójellel, de utána kisbetűvel folytatódik a szöveg, bekezdések nélkül a végtelennek tetsző monológ egy mostani kisasszonyhoz és a fiatalkori múltból a szüntelen jelenbe átplántált gyönyörű leányzókhoz, akik „ott heverésztek a pokrócukon fürdőruhásan, mint valami napimádó testület tagjai, hatan voltak, és a hátukon feküdtek, karjukkal a feltupírozott fejecskéjük alatt, és direkt a felhőkbe néztek, hogy testecskéjüket a férfiszemek szabad prédájára adják…”
Kinek is a szájából hangzik el ez a monológ?
Ki is a mestere ennek az élőbeszédtől illatos groteszk retorikának?
Nos, az áradó szavak, az egymást szeszélyesen követő anekdoták, az évszázadokat összekapcsoló gondolattársítások, amelyek egy véget nem érő tánc „pajkos” szédületével kábítják el a hölgyeket, azaz olvasókat – egy hatvanéves cipészmesternek, „az emberi láb mérnökének” a vallomásai.
A monológista – „érzékeny, mint Mozart” – az „európai reneszánsz híve”, akit egy életre megbabonáztak Mária Terézia legendásan méretes keblei, általában a Monarchia Ferenc Józseffel és Schratt Katalinnal, Rudolffal és Vetsera Máriával, aki tudja, mit köszönhet az emberiség Edisonnak, vagy éppen Puskinnak, aki szintén „az európai reneszánszhoz tartozott”, akinek szép pakompartja volt, tudják, olyan oldalszakálla, mint a megboldogult Ferenc Jóskának meg a Strauss zeneszerzőnek”;
aki dolgozhat, ahol ember csak dolgozhat;
aki túlélte az első világháborút, mint Svejk;
aki az elbeszélés idején a szocialista munkaverseny sajátosságaira is kitér álmélkodva;
aki körül évtizedeken át dúlt az élet szereleméhes banyák és fruskák, papnék és görlicék, részeges és szadista, vagy egyszerűen csak féleszű hímek körtáncaként. A kisvárosi-falusi lét megannyi mindennapi kalandja, tragédiája és komédiája burjánzott körülötte.
Körülötte, a mindig győztes körül.
A kisember túléli a katasztrófákat, „táncmesterré” avanzsál, aki a hivatásos, a profi szaktudásával adhat órákat idősebbeknek és haladóknak.
„A világ gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én így látom” – mondja hősünk.
S ezt is mondja arra emlékezve, amikor egyszer kiment a jugoszláv tengerpartra: „ah, hogy ott micsoda orkán volt, micsoda őrjöngése a természetnek, ha egy ilyen vihar betör az ember sliccébe, hát attól menten költővé válik.”
A Táncórák idősebbeknek és haladóknak először 1969-ben jelent meg.
Eredeti csillogásán, a remekmű glazúrján nem fogott az idő.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Regény

Bizonyos foltok nem távolíthatók el az anyag megsértése nélkül.

Szókratész és Krisztus egyetlen sort sem írt le, s látják, a mai napig megmaradt a tanításuk, ezzel szemben mások minél több könyvet adnak ki, annál ismeretlenebbek, ez, kérem, a történelem összeesküvése.

50. oldal

A világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom.

Érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak, csak a halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze.

A szerző további könyve:

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom