 | Szilvási Lajos: Szökőév(31 idézet) "Kalandor vagy?... Bónisné a szemembe mondta, hogy a te urad, Eszter, vagy egy virtigli kalandor, vagy valami fenenagy ember a védőszentje, hogy így mer hazardírozni... Kalandor vagy? Bónisnénak azt mondtam hogy nem tudom, mi vagy, csak azt tudom, hogy paraszt volt minden ősöd, és ezen a mostani helyeden azokat akarod védeni, akik még ebben a bolond világban is mernek megmaradni parasztnak..." Az asszony, akinek a szavai visszajárnak Vinczellér János emlékezetébe, már halott. Özvegyen hagyta a negyvenéves férfit, árván három gyerekét. És Vinczellér János, aki a Horka megyei Tanács mezőgazdasági osztályának a vezetője, egyszerre csak szembekerül egy, az egész további életét meghatározó dilemmával: vagy tengelyt akaszt a megye "mindenható notabilitásaival" vagy pedig megalkuszik, hogy ezen az áron folytathassa amit eddig tett, s ami miatt sokan valóban kalandornak nevezik, vagyis érdek nélkül szolgája az Upor menti vidék kisembereinek boldogulását. A három napba sűrített modern szerkezetű regényben a jelen, félmúlt és a múlt idősíkjai keveredésével, a főhős és a három gyerek lélektanilag árnyalt, benső monológjaiból bontakozik ki a történet, amelyben nemcsak a szolgálat, a társadalmi lét hogyan-továbbja, de egy váratlanul fellobbanó új szerelem is tét lett. |
Meg akarlak tartani, hozzád akarok tartozni. Utadat akarom állni, el ne mehess. Azt akarom, hogy erőtlen legyél, kiszolgáltatott, magatehetetlen. Hogy csak én kelthesselek életre. (...) Hogy mindig csak belőlem lélegezhess...
413. oldal
A természet egy szájat és két fület adott. Nyilván eleve arra intett ezzel, hogy halljunk meg sok mindent, ám beszéljünk minél kevesebbet.
Aulus Gellius(átvett idézet)
107. oldal
Akármilyen ingatagnak látszik is egy nagy kő a hegyen, alulról sose piszkáld, mert előbb terád hengeredik, mielőtt legurulna a hegy lábáig, onnan a magasból. Abból pedig, hogy összelapított téged, mert megpiszkáltad, még egyáltalán nem következik, hogy tényleg tovább is görög, lefele, darabokra törni.
386-387. oldal
Mindent megtanultunk mi, amit csak meg lehetett tanulni. Magunkba fogadtuk, amit előadtak, magunkba gyűjtöttük, amit elolvastunk, föl is töltődtünk, mint a száraz szivacs, ha öntözik. Csak azt nem tanítja senki, sehol, mert senkinek, sehol sincs pofája hozzá, hogy szent Lukács is, szent Márk is annyiféleképpen értelmezhető, ahányféleképpen célszerű. Ezt a regulát csak az élet tanítja nekünk.
382-383. oldal
Mintha mindenütt, ahol érintettem, átlüktetett volna a szíve a bőrén. Imbolygott körülöttünk a tér, hiszen nem mi imbolyogtunk benne. Mozdulatlanul, egymás szorításába nyűgözve álltunk. Szelídítgette a két gyöngéd ajkával a szájam, kényeztessem én is az enyémmel az övét.
205. oldal
Furcsa szerzet az ember. Alighogy belecsöppen, máris beleszokik a jóba, természetesnek tartja, hogy teljes körülötte a komfort.
66. oldal
Ma reggelre beletörődtem, hogy meg kell adnom magam. Az eszem még mindig tiltakozik, de minden, ami az eszemen kívül van bennem, a szemérmetlen érzékeim, az erőszakos idegeim... minden hozzád hajszol.
414. oldal
Hiába tiltakozom ellene, közben megteszem, amit elvársz tőlem. Hiába utálom magam érte, alázatosan megfojtom az egyéniségemet. Miattad.
412. oldal
Szelíd a szája. Szeretem. Kell ez a szelíd szája, kell az akadozó lehelete, kell a bőrének melege, kell a lassú remegése, kell a kerek térde, hogy a térdemnek feszüljön, kell a gyöngyvirágpára a nyaka forró hajlatából, kell az ártatlan keze, megoldozni a nyakkendőmet, bebújni két gomb között az ingem alá, kell a mohó másik keze, rásimogatni a tenyerem az érzékeny csípőjére, kell ez a lány énnekem, kell, ha csak szeretőnek, nem többnek, hát szeretőnek.
410. oldal
Magának csak a vére keringése egy negyvenéves emberé. A szeme... ez a két kedves szeme... ez a két szem egy húszéves legényé. Romlatlan a maga szeme. Megtéveszthető. Ezért hisz szépnek.
408. oldal
Kölyökkorunkban azt tanultuk, hittük is, hogy a szocializmus forradalmi gyorsasággal fog megvalósulni. Olyan lesz az út, mint egy tüdőszaggató, de remek rövid távú sprint, egy kifullasztó vágta. Aztán lassan ráébredtünk, hogy nem sprint az, ami ránk van mérve, hanem istentelenül hosszú menetelés.
389. oldal
Szomorú fiatal ember. Most még csak szomorú ember, de ha így él tovább, egyre magában, ahogy most, pár év után már nem szomorú ember lesz, hanem megkeseredett ember.
375. oldal
Ha maga elé nyújtaná a karját az asztal fölött, és ha én is kinyújtanám a karom, elérné a kezem a kezét, a keze az én kezemet. (...) Beszűkült, mintha hurok szorulna rá, szinte bedagadt egyszerre a torkom. Szeretem ezt a lányt, fulladtan, kötözötten, megbabonázottan szeretem.
315. oldal
Látni akarom az arcát. Közelről látni. (...) Ezt a lányt akarom látni, nézni, bámulni addig, ameddig itt van a közelemben ugyanabban a térben, mint én. Le nem venni róla a szemem, ameddig csak nézhetem. Ameddig el nem tűnik megint.
315. oldal