Tomán Edina: Szívtangó

Tomán Edina: Szívtangó

(19 idézet)

Almandin Books

Tükör által homályosan látunk, ám egy ifjú hölgy egyedülálló történetén keresztül megérint mindnyájunkat az élet egyedi, megismételhetetlen sorsszerűsége; vajon ez megtörténhetett volna velem is?
A világra szólóan sikeres életmentő szívműtétet követően Edina újjászületését szinte egyetlen lapra tette fel; látjuk, hogyan készül először lélekben, majd fizikai valóságában arra, hogy fokozatosan erősödve hitben és testben elérhesse célját, lefuthassa a maratoni távot.
Honnan jön hite, kitartása, életereje, vágya, hogy megmutassa: képes rá? Hogy megmutassa magát a fájdalomtól ordítva és szenvedéllyel teli?
Kendőzetlenül és lírai szépséggel vall a szenvedélyről, a gyötrelmekről, halál közeli élményekről, szépségről és a példa nélküli kitartásról. Sorai közt mi is átéljük a neki új életet adó szívsebész orvossal szövődő csodálatosan szép érzelmeit. És azt, ahogyan igazán nővé válik. Kitárulkozik, lélekben is levetkőzik előttünk, így ismerünk benne önmagunkra, ha merünk mi is belenézni ebbe a tükörbe.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

KortársRegény

A szabadság révén álmodhatunk. Hiszen álmok nélkül nincsen élet. Ahogyan az élet nélkül sincsen álom. Én meg akarom élni az álmaimat. És valóra akarom váltani őket. Szeretek a harmatos, puha fűben feküdni, azt sem bánni, hogy bogarak mászkálnak göndör fürtjeimen, és csak bámulni az ég végtelen, kék csendességét. És a madarakat. Ilyenkor is álmodozom. Arról, hogy velük együtt repülhetek. Száguldhatok a végtelen csendességbe, és zuhanhatok, súlytalanul, magatehetetlenül átadva magam a semminek. Semmivé válni. Ez a szabadság katarzisa. Alfája és omegája.

198-199. oldal

Olyan gyorsan szűnik meg egy élet. Ahogyan a villám levegőt hasító fényözöne születik s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, a virágszirmok leszáradnak kelyhükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt. Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is örök nyugovóra tér.

107-108. oldal

Képtelenek vagyunk a szépség csalfa káprázata nélkül élni. Olyan ez számunkra, mint a levegő. Kell. Kellenek a havas tájon a vérvörös naplementék, kellenek a fénylő hajnali harmatcseppek, és kellenek a szép emberek. Szükségünk van rájuk. Mert ilyenek vagyunk.

52-53. oldal

A valódi kiválóság a bensőből fakad, (...) ami pusztán materiális, lélek nélküli, az felszínes, üres.

52. oldal

Az én sorsom nem a boldog, beteljesült szerelem. De akkor is hálát adok neki, amiért megismerhettem, amiért olyan érzéseket, olyan pillanatokat adott, amelyeket nélküle soha nem élhettem volna át. Gazdaggá tett, a világ leggazdagabb emberévé. Ha mi nők valóban virágok vagyunk, akkor hiszem azt, hogy általa a legillatosabb virággá teljesedtem.

43. oldal

Nem kívántam már a halálát, nem akartam ordítani a fájdalomtól, ha a hiányát éreztem minden egyes szívdobbanásomban. Eljött a nap, amikor egészen egyszerűen nem akartam én már semmit. Nem bántam, ha nélkülem boldog. (...) Már nem úgy élt bennem, mint az egyetlen, a csodálatos, aki életem minden pillanatát meghatározza. Talán ekkor jöttem rá arra is, hogy nincsen egyetlen. Mert az egyetlen csak ő lehetett volna.

Hiszem azt, hogy nem ismerheti a valódi, mézédes és napillatú gyönyör katarzisát az, aki nem érte még el a "minden mindegy" pokoli közömbösségét.

196. oldal

A legjobb dolgok nem jönnek könnyen. Küzdeni kell értük. És a világon semmi nem olyan fenséges, mint azok a dolgok, amelyekért a legkeményebb küzdésen át vezetett az út.

189. oldal

Vannak pillanatok az életben, amikor egész egyszerűen el kell veszítenünk a fejünket. Ezekre a pillanatokra fogunk valószínűleg örökké emlékezni.

136. oldal

Létezik az, hogy egy érzés, egy ember, egy szerelem annyira elhatalmasodik a lélekben, hogy végérvényesen birtokba veszi? S aztán az ember többé soha nem tud mást szeretni? (...) Amikor az ember felébred az éjszaka közepén, és keresi a másikat. Amikor csörög a telefon, és az első gondolatunk az, hogy ő hív. Amikor az egész életünk helyén van, csak éppen nyomorultul hiányzik valaki. Amikor semminek nincs értelme, ha ő nincs velünk.

77-78. oldal

Szerelem és irigység. A két legveszélyesebb méreg, ami emberi lelket megtámadhat. Átkozott méreg mindkettő, hiszen a józanságot veszi el végérvényesen. A józan ítélőképességet, amivel önmagunk egy darabját hagyjuk elveszni.

41. oldal

A magány burok. Édes, finom és tiszta levegővel teli burok. Hogy a magány szenvedés volna? Ugyan már! Szenvedés a nem kívánt emberek közelsége, a nem vágyott társaság. Az, amikor a másik úgy szívja el belőlünk az energiát, mint ahogyan az erdő fáinak sűrűn növő indái szívják el a fák elől az életet adó nedvességet. A magány boldogság. Annak boldogsága, hogy jóban vagyunk önmagunkkal.

41. oldal

Ahogyan a megfáradt, aranyszínű fényt adó nap lassan leszáll a fák lombkoronája mögött, a zöld, a sárga, és a vörös színek barnára, majd szürkére váltanak, s végül nem marad más, mint a hold fénye, ahogyan megvilágítja a szemközti hegyoldal tisztásait. És ekkor kezd élni az erdő. A csöndet szinte harapni lehet, minden eltűnik a világból, ami mesterkélt, minden, aminek semmi keresnivalója itt. Ekkor látható, hallható és szagolható a világ azon része, ami még szép. Ami szabad, és ettől gyönyörű. Ami fenséges és tiszteletre méltó. Amihez kellő alázattal lehet csak közeledni. Ha kellő alázattal és az erdő iránti tisztelettel tölt az ember hosszú órákat a cserjék közé húzódva, akkor élhet át valódi csodákat.

34. oldal

Általában, amikor tudatosul az ember fiában a halál, akkor kell tudatosulni az életnek is. Hiszen amikor megértjük, hogy egyszer vége lesz, akkor kezdünk tudatosan élni.

18. oldal

Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon:
- Most mire gondolsz?
Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretlek. És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, szeretlek. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom