Guy de Maupassant: Szépfiú

Guy de Maupassant: Szépfiú

(22 idézet)

Ulpius-ház

Egy éhenkórász fiatal kalandor a kishivatalnokok nyomorúságos életet éli Párizsban. Georges Duroynak kackiás bajusza, búgó hangja, bársonyos tekintete van. No meg nagyra törő álmai. Lelkiismerete viszont nincs egy csepp sem. Hamar rájön, hogy a nők segítségével karriert csinálhat, vagyont szerezhet, sorra csábítja és sorra hagyja el hát őket, szélhámosságtól, zsarolástól sem riadva vissza. A Szépfiú útja egyre feljebb vezet a nyárspolgári Harmadik Köztársaság haszonelvű, korrupt, léha és züllött világában, hogy végül az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének meseszép lányát vezesse oltár elé, a Becsületrend Lovagjaként.
"A Szépfiú én vagyok", mondta magáról a szerző, az egykori duzzadó izmú, napbarnított szajnai evezős, a párizsi szép lányok bálványa. Flaubert tanítványa négy hónap alatt harminchét kiadást megért regényével egy csapásra felnőtt mesteréhez.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

VilágirodalomRegény

A házasság rám nézve nem kötelék, hanem társas viszony. Tökéletesen szabad akarok lenni, minden cselekedetemben, lépésemben, mozgásomban. Nem tudnám eltűrni sem az ellenőrzést, sem a féltékenységet, sem azt, hogy valaki a viselkedésemet bírálja. Természetesen kötelezném magamat, hogy sohasem kompromittálom annak a férfinak a nevét, akihez feleségül mentem, sohasem teszem gyűlöletessé vagy nevetségessé. A férfinak is köteleznie kellene magát, hogy egyenlő rangú szövetséges társának tekint, nem pedig alárendelt személynek vagy engedelmes és alázatos hitvesnek.

1. rész, 8. fejezet, 179. oldal

Én most olyan közelről látom a halált, hogy gyakran szeretném kinyújtani a karomat és visszalökni... azt látom mindenütt. Az úton eltaposott féreg, a lehulló falevél, egy fehér szál, amit valamelyik barátom szakállában észreveszek, a szívemet tépi, és fülembe kiáltja: itt van!

1. rész, 8. fejezet, 164. oldal

Mennyi bűbájos dolog volna az életben, ha kölcsönösen számíthatnánk az egymás tökéletes diszkréciójára! Az asszonyokat gyakran, nagyon gyakran, majdnem mindig az a félelem állítja meg, hogy leleplezik a titkukat.

1. rész, 5. fejezet, 76. oldal

Az értelmes ember kiverekszi a maga helyét, a többi elhull. Ez a társadalmi törvény.

1. rész, 2. fejezet, 28. oldal

Nem nehéz dolog művelt embernek látszani, annyi az egész mesterség, hogy ne fogasd rajta magadat valami tudatlanságon. Az ember manőverezik, elsikkasztja a nehézségeket, megkerüli az akadályokat, s egy lexikon segítségével lefőz mindenkit. Minden ember olyan buta, mint a liba, és olyan tudatlan, mint a szamár.

1. rész, 1. fejezet, 11. oldal

Soha senki sem tér vissza. Milliók és milliárdok fognak megszületni, körülbelül hasonlóak egymáshoz, lesz szemük, orruk, szájuk, koponyájuk, gondolat is benne, de az, aki ebben az ágyban fekszik, sohasem jelenik meg újra.

1. rész, 8. fejezet, 173. oldal

A szerelem nem tart örökké. Az emberek összeállnak, széjjelválnak. De ha olyan sokáig tart a szerelem, mint miközöttünk, iszonyatos kolonccá válik. Én nem kérek többet belőle. Ez az igazság. De azért, ha megjön az eszed, ha úgy fogadsz engem, és úgy bánsz velem, ahogy baráthoz illik, akkor ezentúl is eljárok hozzátok, mint régen.

2. rész, 7. fejezet, 307. oldal

A szerelem szavai mindig egyformák, csak az adja meg az ízüket, hogy milyen ajakról hangzanak el.

2. rész, 5. fejezet, 276. oldal

Mégiscsak ez az egyetlen jó az életben: a szerelem! Ha az ember karjai között tarthat egy szeretett asszonyt, ez a határa az emberi boldogságnak.

1. rész, 8. fejezet, 173. oldal

Ez hát az élet! Néhány nap, aztán semmi! Az ember megszületik, felnő, boldog, várakozik, aztán meghal. Isten veled, férfi vagy asszony, soha többé nem térsz vissza a földre! Pedig mindenki magában hordja a végtelenség lázas, megvalósíthatatlan vágyát, mindenki külön mindenség a mindenségben, és mindenki tökéletesen megsemmisül nemsokára, hogy új csíráknak trágyázza a talajt. Növények, állatok, emberek, csillagok, egész világok - mind megelevenednek, aztán meghalnak, hogy átalakuljanak. És soha nem tér vissza ugyanaz a lény, akár féreg, akár ember, akár csillag!

1. rész, 8. fejezet, 173. oldal

Sohase ártsuk magunkat mások dolgába. Elég kinek-kinek a maga lelkiismerete. Ennek általános szabálynak kéne lenni.

1. rész, 6. fejezet, 137. oldal

Olyan mélységes és olyan szomorú azoknak a szobáknak a csöndje, ahol egyedül él az ember. Nemcsak a testet, a lelket is körülfogja ez a csönd; amikor egy bútor megreccsen, szíve mélyéig megremeg az ember, mert semmi zajra nem volt elkészülve a komor lakásban.

1. rész, 6. fejezet, 131. oldal

Megőrzik a szobrok öntőmintáját, a matricát, amivel mindig újra lehet hasonló tárgyakat alkotni, de az én testem, az én arcom, az én gondolataim, az én vágyaim soha nem jelennek meg újra. Pedig millió és ezermillió teremtés születik meg, akinek néhány négyzetcentiméteren orra, szeme, homloka, arca és szája lesz, mint nekem, és lesz lelke is, mint nekem, de én, én nem térek vissza soha, az énemnek egyetlen felismerhető része sem jelenik meg újra abban a megszámlálhatatlan, különböző teremtésben, akik körülbelül egyformák, és mégis végtelenül eltérnek egymástól... Mibe kapaszkodjék az ember? Kihez forduljon kétségbeesett kiáltásaival? Miben hihetünk? Minden vallás ostoba, gyermekes moráljával és szörnyen ostoba egoista ígéretével. Egyedül a halál bizonyos.

1. rész, 6. fejezet, 130. oldal

Minden lépés a halálhoz visz közelebb, minden mozdulat, minden lehelet annak az utálatos munkáját sietteti. Lélegzés, alvás, evés, munka, álom, minden, amit csinálunk - halál. Egyszóval, élni annyi, mint meghalni!

1. rész, 6. fejezet, 129. oldal

Elérkezik egy nap, és sokak számára korán érkezik el, amikor, mint mondani szokás, vége a mulatságnak, mert akármire néz is az ember, a halált látja mögötte. (...) Igen, egyszerre csak megérti az ember, azt sem tudja, miért, hogyan, s akkor az egész életben mindennek megváltozik a színe. Én tizenöt esztendeje érzem, hogy úgy rágódik rajtam, mintha valami rágó férget hordanék magamban. Érzem, hogy lassanként, hónapról hónapra, óráról órára rombol, mint egy összeomlófélben levő házat. Oly tökéletesen eltorzított, hogy rá sem ismerek magamra. Már semmi sincs meg belőlem abból a sugárzó, friss és erős férfiból, aki harmincesztendős koromban voltam. Láttam, amint fehérre festette fekete hajamat, méghozzá micsoda szakértő, gonosz lassúsággal! Elvette feszes bőrömet, izmaimat, fogaimat, egész egykori testemet - nem hagyott mást, csak egy kétségbeesett lelket, és nemsokára elviszi azt is... Igen, felmorzsolt a nyomorult, csöndesen és irtóztatóan, másodpercről másodpercre lassan lerombolta egész lényemet.

1. rész, 6. fejezet, 128-129. oldal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom